Imarendőrség Nagy-Britanniában: így alázzák meg a veterán édesapát, mert némán imádkozott elhunyt fiáért
Könnyes szemmel nyilatkozott a bíróságról távozó férfi
Imarendőrség Nagy-Britanniában: így alázzák meg a veterán édesapát, mert némán imádkozott elhunyt fiáért

Forrás: ADF

2023. 08. 11.
Adam Smith-Connort azóta citálják bíróság elé, miután egy brit abortuszklinika előtt némán állva elmondott egy imát korábban elhunyt fia miatt. A rendőrség akciójáról azóta felvételt is közzétettek, az édesapa szerdán a bíróságon ártatlannak vallotta magát a felsorolt vádpontokban.

Egészen felháborító bírósági ügy kerekedett ki annak a veterán brit édesapának az esetéből, akit még tavaly bírságoltak meg rendőrök azért, mert az új hatályos brit törvények értelmében úgynevezett pufferzónában imádkozni merészelt. A szabályozás azt hivatott elérni, hogy különféle aktivisták ne tudjanak zaklatni abortuszklinikák környékén pácienseket. A szövegezése azonban lehetővé teszi, hogy az imádkozás miatt is eljárás alá vonhassanak embereket, még akkor is, hogyha ezt némán teszik. 

Így volt ez Smith-Connor esetében is, aki csendben álldogált egy abortuszklinika előtt, amikor ráhívták a rendőröket. Az édesapa abortuszban elhunyt gyermekéért imádkozott, még 22 évesen beszélte rá barátnőjét, hogy vetesse el a gyermeket, ám ezt azóta nagyon megbánta. Azóta jó pár évet szolgált Afganisztánban is a brit erők kötelékében, most viszont a rendőrség azért vonta kérdőre, mert magában mert imádkozni. 

Ügyét szerdán tárgyalta a bíróság, a veterán apuka ártatlannak vallotta magát. Elmondása szerint

nem tett semmi rosszat, nem szólt senkihez, nem beszélgetett senkivel, nem zaklatott senkit.

Sőt, ha bármi ilyen attrocitást látna, azonnal fellépne ellene, mert vallja, hogy nem szabadna zaklatni senkit, különösen egy olyan nehéz helyzetben, mint az abortusz. 

 

Azt viszont dermesztőnek tartja, hogy a Magna Charta hazájában, Nagy-Britanniában gondolatbűnökért is peresíteni lehet állampolgárokat. Smith-Connor kész elmenni az Emberi Jogok Európai Bíróságáig is, ha szükséges, hogy megvédje az imádkozáshoz való jogát. A nyilatkozat azon pontján, amikor megköszönte a családja támogatását, még el is sírta magát a veterán férfi.

(CBN)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!