Így akarták átverni kollégánkat a bank nevében telefonáló csalók – erre figyeljen!
Így akarták átverni kollégánkat a bank nevében telefonáló csalók – erre figyeljen!

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 03. 29.
A tegnapi nap folyamán munkatársunkat az egyik hazai vezető pénzintézet nevében keresték meg gyanús tranzakciókkal kapcsolatban.

A telefonos megkeresés során a szokásos protokoll szerint közölték, hogy a hívást rögzítik és arról tájékoztatták kollégánkat, hogy két gyanús pénzutalást látnak a rendszerükben. A bank „munkatársa” jelezte, hogy egy 120 ezer forintos és egy 150 ezer forintos tranzakciót látnak, és arról érdeklődtek, hogy ő kezdeményezte-e az utalást vagy sem.

Miután kollégánk jelezte, hogy ennél a pénzintézetnél még csak nem is vezet számlát, a hívófél azonnal kinyomta a telefont. Ezt követően kollégánk megpróbálta visszahívni a telefonszámot, ami kicsöngött – és nem a bank telefonközpontja jelentkezett be. A telefont nem vették fel.

Többszöri próbálkozás után az alábbi SMS-t kapta munkatársunk: „Jó estét! Ismeretlen csalók az én telefonszámommal visszaélve hívták Önt, állítólagos banki ügyintézés miatt. Kérem NE adjon meg nekik semmilyen személyes adatot, illetve ha megtette, kérem azonnal értesítse bankját és a rendőrséget. Üdvözlettel, (…)”

Amennyiben hasonló megkeresést kap, ne adjon meg semmilyen személyes adatot, és jelezze a bankja felé a visszaélést!

A szóban forgó pénzintézetet megkerestük, amelynek Vállalati Kommunikációs Csoport közölte, hogy:

"A cikkben leírtak alapján nem találtunk arra utaló jelet, ami azt erősítené, hogy kollégáját „az egyik OTP-s kolléga” telefonszámáról  keresték. (...) Nagyon gyakoriak azok a telefonos csalási kísérletek, amikor bankok nevével visszaélve próbálnak meg érzékeny banki adatokat megszerezni bűnözők. (...) A csaló bárhogyan bemutatkozhat a telefonban, magáról bármit állíthat, így azt is, hogy az OTP Bank munkatársa.

E mellett elérhetőek olyan szolgáltatások az interneten, hogy a hívó bármilyen számra „elmaszkolhatja „ a saját számát, és akkor a hívott nem a valós telefonszámot látja a saját készülékének kijelzőjén. Volt már olyan eset is, amikor a bank nyilvános, bárki számára megismerhető telefonszámára maszkolták el az elkövetők a tényleges telefonszámukat.

Ezekben az esetekben az OTP Bank a tudomására jutást követően azonnal intézkedik a szolgáltató felé a szükséges intézkedések megtételére.

A bank rendszeresen kap olyan állampolgároktól jelzéseket, akiknek a száma alatt hívnak találomra embereket a csalók és az OTB Bank munkatársaként mutatkoznak be. Ilyenkor csak azt tudjuk tanácsolni, hogy a saját szolgáltatójához forduljanak és tegyenek bejelentést. A bankok nem rendelkeznek nyomozati jogkörrel, így a telefonszolgáltató nem adhatja kik számukra, hogy egy-egy szám mögött milyen entitás található. 

A  cikkben bemutatott eset egy klasszikus „bank biztonsági alkalmazottja nevében” elkövetett csalás.

A hívást, illetve a hívószámot egy alkalmazással generálják, amelynek, ahogy fentebb említettük, az a lényege, hogy bármilyen hívószámot kiír a hívott félnél. Így fordulhatott elő, hogy a sértett hívta a telefonján kiírt számot és az nem a csalóknál csörgött, hanem egy olyan személynél, aki a hívószám valódi tulajdonosa és használója.

Tekintettel arra, hogy a csalók naponta több százszor is próbálkoznak, így életszerű a hívószám tulajdonosának reakciója, hogy ezt egy sms-ben rendezi, és nem kezd el magyarázkodni minden egyes hívónak, aki felhívja őt azzal, hogy mi történt. Több olyan esetre is volt példa, amikor mit sem sejtő telefonszám tulajdonosokat egyszer csak egymás után hívogatták különféle banki ügyfelek a fentihez hasonló történetet előadva. Ezek az emberek vagy telefonszámot cseréltek, vagy a cikkben is leírt megoldást (sms-küldés) választották, amikor már a sokadik ügyféllel beszéltek és meghallgatták, hogy mi történt. (...)" - olvasható levelükben.

(Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!