Három metró is ütközött Kőbánya-Kispestnél: ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség
Három metró is ütközött Kőbánya-Kispestnél: ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

2022. 01. 24.
Vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a rendőrség a Kőbánya-Kispest állomásnál szombatra virradóra történt metróbaleset ügyében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap az MTI-vel azt közölte: január 22-én 0 óra 10 perckor a Kőbánya-Kispest metróvégállomás utasoktól elzárt területén egy metrószerelvény nekiütközött egy másik szerelvénynek, ezért mindkét jármű kisiklott. A baleset során az egyik szerelvény nekiütközött egy harmadik, álló metrószerelvénynek.

A járművek utasokat nem szállítottak, a balesetben senki sem sérült meg

- tették hozzá.

A rendőrség az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja. Gyanúsítotti kihallgatás nem történt - írta a BRFK.

A BKV szombaton az MTI-vel azt közölte: a 3-as vonal Kőbánya-Kispest "kihúzó" szakaszán, utasok által nem használt területen két metrószerelvény ütközött, egy harmadik szerelvény pedig benn ragadt az említett területen.

A közlekedésbiztonsági szervezet és a BKV is vizsgálja az eset körülményeit. A keletkezett anyagi kár felmérése folyamatban van - írta a BKV.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap azt írta: a metróbaleset helyreállítási munkálatai miatt előre láthatóan a héten hétköznaponként is pótlóbusz jár a 3-as metró vonalán a Határ út és Kőbánya-Kispest között. A vonal déli szakaszán a metrószerelvények csak a Nagyvárad tér és a Határ út állomás között közlekednek - tették hozzá.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!