„Hánynom kell tőle” – akadt ki Richard Dreyfuss az Oscar-díj elnyerésének feltételéül szabott sokszínűségi szabályokon
„Hánynom kell tőle” – akadt ki Richard Dreyfuss az Oscar-díj elnyerésének feltételéül szabott sokszínűségi szabályokon

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 05. 08.
Élesen bírálta az Oscar-díj elnyerésének feltételéül szabott új "diverzitás és inkluzivitás" szabályokat az ismert amerikai színész Richard Dreyfuss.

Richard Dreyfuss, aki többi között a Cápa, és a Harmadik típusú találkozások főszereplőjeként szerzett világhírt, kijelentette, hogy az Amerikai Filmakadémia által hozott előírások elfojtják a kreativitást és kiölik a kockázatot.

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is ajándékozunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

A színművész az amerikai közszolgálati televíziónak, a PBS-nek adott, pénteken sugárzott interjúban kifejtette, hogy a filmipar művészet, amellett, hogy persze üzlet és pénzt hoz. Neki pedig, mint művésznek senki ne írja elő azt, hogy be kell hódolnia a moralitás épp uralkodó eszméje előtt.

Úgy vélte, nem lehet szabályokkal előírni azt, hogy "ne kockáztassuk bizonyos emberek érzéseinek megsértését". Hozzátette, hogy véleménye szerint a társadalom egyetlen csoportja sem részesülhet különleges eljárásban.

"Hagyni kell, hogy az élet, élet legyen"

- fogalmazott a színész.

A filmkészítők számára sokszínűséget és befogadást előíró iránymutatást Richard Dreyfuss apáskodónak és meggondolatlannak nevezte, ami az embereket gyereknek tekinti, és amitől neki, művészként "hánynia kell".

Az Oscar-díjat odaítélő Amerikai Filmakadémia 2024-től érvényes iránymutatása szerint a jövőben csak olyan alkotás nyerheti el a legjobb filmért járó elismerést, amelynek színészi gárdájában, vagy stábjában bizonyos arányban szerepet kapnak alulreprezentált faji és etnikai csoportok.

.
(Forrás: Hetek)

(MTI / Hetek)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!