Haitin rekedt amerikai misszionáriusok várják, hogy kimentsék őket a bandaháborúk sűrűjéből
Haitin rekedt amerikai misszionáriusok várják, hogy kimentsék őket a bandaháborúk sűrűjéből

Twitter/Shadab Javed

2024. 03. 13.
Haitin rekedt egy csapat amerikai misszionárius, akik arról számoltak be, hogy egyelőre senki sem megy, hogy kimentse őket a fővárosból, ahol véres bandaháborúk dúlnak, és ahol a közrend összeomlása miatt a holttestek elkezdtek felgyűlni az utcákon.

Jill Dolan és családja ebben bizonytalan helyzetben egy rögtönzött „motelben” húzták meg magukat a fővárosban, Port-au-Prince-ben - ahol a legtöbb erőszakos cselekményt követik el az országban.

A család jelenleg is várja, hogy evakuálják őket, miközben kintről éjjel-nappal lövöldözés hallatszik.

Dolan - aki a Love A Neighbor nevű szervezeten keresztül segít a helyieken egy árvaház működtetésével – elmondta, hogy kapcsolatban áll az amerikai nagykövetséggel, de eddig kevés segítséget ajánlottak fel számukra.

„Igazából azt mondják, hogy 'Vigyázz magadra'. Én meg csak annyit mondtam, hogy 'Oké, ez nem igazán segít’" - közölte Dolan. „Attól félek, hogy egy nagyon veszélyes dolog kellős közepébe csöppenünk majd. Már így is a frontvonalban vagyunk, rossz környéken vagyunk. Ez elég lehangoló. A lövöldözés soha nem szűnik meg” - tette hozzá.

Mint a New York Post írja, a fővárosban összeomlott a közrend, az utcákon erőszakos utcai bandák fegyveresei és fosztogatók garázdálkodnak, és a káosz közepette már ezrek menekültek el a városból, ahol a jelentések szerint holttestek kezdtek felgyűlni az utcákon, mert nincs, aki elszállítsa azokat.

(New York Post / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!