Gyöngyösi Márton Pészah alkalmából elhatárolódott korábbi zsidózásától
Gyöngyösi Márton Pészah alkalmából elhatárolódott korábbi zsidózásától

Forrás: Facebook/Gyöngyösi Márton

2023. 04. 12.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik – Konzervatívok elnöke Facebookon határolódott el a mintegy egy évtizeddel ezelőtt tett antiszemita kijelentéseitől.

„A Pészah a szabadság születésének és egyben a zsidó nép születésének ünnepe is” – kezdte üzenetét a politikus, majd köszönetet mondott az amerikai nagykövetnek, hogy meghívták a húsvéti ünnepségre.

Mint írta, az ünnepi este kiemelkedő pillanata volt számára, amikor odalépett hozzá a társaság egy tagja és azt mondta neki, hogy „élt a harmadik században egy neves zsidó rabbi, Shimon ben Lakish, aki azt tanította, hogy »amikor valaki elfordul a múltjától és ezzel jót cselekszik, az olyan erőteljes cselekedet, hogy a bűnei érdemekké válnak«”.

Gyöngyösi bevallása szerint tudta, hogy neki címezte az üzenetet az az ember és azt felelte rá, hogy

„Szeretnék annyit tenni a magyarországi zsidóság, egyben hazánk békéjéért és nyugalmáért, hogy az elfeledtesse azokat a rossz mondatokat, amelyeket korábban meggondolatlanul mondtam.”

Ugyanis neki „nem állt akkor sem szándékomban megsérteni embereket, különösképp nem zsidó honfitársainkat”.

Akkori kijelentéseimtől elhatárolódom, értük most is bocsánatot kérek – közölte a politikus.

(Facebook / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!