Fjodorov elmondta, hogy 2014-ben, a Krím-félsziget Ukrajnától való elcsatolása idején Putyin támogatottsága 64 százalék körüli volt, amihez képest a jelenlegi 79,6 százalékos érték 10-15 százalékpontos növekedést jelent "ami nagyon nagy ugrás".
A vezérigazgató szerint támogatottság ilyen mértékű emelkedése elsősorban az elnök tevékenységének köszönhető.
"Ő nagyszerű, jó döntést hozott (Ukrajna megtámadásával), és jó irányba vezet"
- nyilatkozott Fjodorov.
A VCIOM vezetője szerint ez a minősítés egyfajta mutatója annak, hogy a polgárok mit gondolnak az országról.
"A támogatottság emelkedése azt mutatja, hogy a társadalom konszolidációja megtörtént, az oroszok jelentős része úgy véli, hogy jó irányba haladunk"
- mondta.
"Hogy meddig tart ez a konszolidáció, mi ingathatja meg, nem tudni, mert a katonai műveletek a legkiszámíthatatlanabbak" - tette hozzá.
Rámutatott, hogy növekszik azoknak az aránya, akik helyeslik az elnök döntését az ukrajnai "különleges hadművelet" végrehajtásáról. Amíg az első erre vonatkozó felmérésben, február 25-én a válaszadók mintegy 65 százaléka támogatta az elnök döntését a csapatok bevetéséről, addig ma már 74 százalék az arányuk.
Az ellenzők aránya ezzel szemben 25-ről 17-re csökkent. Fjodorov szerint nagyon alacsony azoknak az aránya, akik nehezen tudnak válaszolni.
Szerinte ez a dinamika azzal magyarázható, hogy egyre kevesebb a konfliktusról szóló "hamisítvány" a weben.
(MTI/Hetek)