Engedély megadva: Ukrajna csapást mérhet Oroszországra a finn fegyverekkel
Azt viszont nem tudni, milyen fegyverekről van szó
Engedély megadva: Ukrajna csapást mérhet Oroszországra a finn fegyverekkel

Forrás: Shutterstock/Gints Ivuskans

2024. 03. 01.
Ukrajna a finnek által biztosított fegyverekkel csapást mérhet az orosz területekre - mondta Antti Hakkanen finn védelmi miniszter a Finn Rádiónak.  

A tegnapi interjúból kiderült, hogy Finnország nem szabott korlátokat az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek felhasználására vonatkozóan.

Finnország idén februárban hagyta jóvá az Ukrajnának szánt 22. védelmi segélycsomagját, mintegy 190 millió euró (74,1 milliárd forint) értékben.

A korábbi segélycsomagokhoz hasonlóan a finnek biztonsági okokra hivatkozva nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan mit is tartalmaznak a csomagok, és azt sem, hogy mikor szállították át azokat az ukrán fél számára. Hakkanen közlése szerint korlátozásokat elsősorban azok az országok szabtak meg a katonai eszközök felhasználására, amelyek nagy hatótávolságú fegyverrendszereket szállítottak Ukrajnának.

„Ukrajnának szükség esetén az orosz oldalon lévő katonai célpontokra is csapást kell mérnie. Ellenkező esetben ezek a katonai objektumok az ukrán oldalon fognak csapást mérni.

Egy teljesen legális védelmi harc, amelyet Ukrajna folytat. Az ENSZ alapokmánya (ugyanis) lehetővé teszi a katonai célpontok támadását a szárazföldi határokon túl”

– szólalt meg a témában Jukka Kopra, a finn parlament képviselője.

(Kyiv Independent / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!