Ahogy arról korábban beszámoltunk, a választás éjszakáján az ellenzéki miniszterelnök-jelölt letörten elmondott beszédben ismerte el vereségét. A Városligeti Műjégpályán úgy fogalmazott: "ugyanúgy le vagyok taglózva, mint mindenki más. Nem akarom titkolni a csalódottságomat, a szomorúságomat, soha nem gondoltuk volna, hogy ez lesz az eredmény".
Az ellenzéki politikus rendkívül egyenlőtlennek nevezte a küzdelmet, de azt mondta, nem vitatják az eredményt, azt azonban igen, hogy demokratikus és szabad lett volna a verseny. A politikus ismét keresztény üzenetekkel is operált, többek között egy Jézustól kölcsönzött idézettel, mellyel aláhúzni látszott az ellenzéki szavazók és vezetők értékelését a kormánypárti szavazók intelligenciájával kapcsolatban.
"Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek" - jelentette ki.
Márki-Zay Péter nem gratulált telefonon Orbán Viktornak, az ATV kérdésére pedig az is kiderült, hogy ennek az volt az oka:
MÁRKI-ZAY PÉTER NEM TUDJA A MINISZTERELNÖK TELEFONSZÁMÁT, ÉS EGYÉBKÉNT SEM ÉRZI ÚGY, HOGY GRATULÁLNIA KELLENE.
Márki-Zay Péter reagált Lázár János korábbi kijelentésére is. Ezzel kapcsolatban elmondta: nem érzi úgy, hogy politikai hulla lett volna belőle, arról pedig
Nem döntött, hogy beül-e a parlamentbe, vagy Hódmezővásárhely polgármestere marad-e.
(ATV/Hetek)