Epstein bűntársát is felakasztva találták meg a börtöncellájában
A francia divat egykori meghatározó alakja kiskorúak megerőszakolása miatt állt volna bíróság elé
Epstein bűntársát is felakasztva találták meg a börtöncellájában

Brunel halála nagyon hasonló Epsteinéhez. /Forrás: Wikipedia/State of Florida/

2022. 02. 19.
Jean-Luc Brunel egykor a francia divatipar befolyásos vezetője volt, Jeffrey Epstein jó barátja volt, része annak a pedofilhálózatnak, amelyet az amerikai üzletember vezetett. A 75 éves férfit felakasztva találták meg a cellájában. 

A vád szerint Brunel egy sor modellel szemben követett el szexuális visszaéléseket, s bár óvadék ellenében tavaly novemberben szabadlábon védekezhetett, aztán mégis visszakerült a párizsi börtönbe - miután kiderült, hogy szoros barátja volt Epsteinnek, aki kiskorú lányokból álló pedofilhálózatot működtetett hosszú éveken keresztül. 

Az új vádak szerint Brunel is közvetített kiskorúakat Epstein hálózatába.

Halálának körülményei azonban több mint megdöbbentőek, mivel Jeffrey Epstein is hasonlóan gyanús körülmények között halt meg a börtönben még 2019 nyarán. Az őt figyelő őrök valamiért a halál idejében nem voltak a képernyők mögött, ezért bíróság elé is állították őket. Nem véletlen, hogy

nagyon sokan úgy hiszik, hogy Epstein valójában nem is ölte meg magát, hanem likvidálták. 

Éppen ezért érdekes, hogy Brunelt szombat hajnalban szintén felakasztva találták meg a párizsi börtöncellájában. A hatóságok szerint egyértelműen öngyilkosság történt. A brit sajtóhírek szerint Brunel személyesen is erőszakoskodott kiskorúakkal, többek között azzal a Virginia Giuffre-vel, aki András herceget is megvádolta szexuális zaklatással. 

(RT)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!