Emlékeznek még Scholz drogos partibotrányára? - nem hiszik el, milyen indokkal zárta rövidre a német ügyészség
Emlékeznek még Scholz drogos partibotrányára? - nem hiszik el, milyen indokkal zárta rövidre a német ügyészség

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 12. 02.
A Hetek azt szerette volna megtudni a berlini ügyészségtől, hogy a német Szociáldemokrata Párt nyári partiján történt incidensek kapcsán lezárult-e a nyomozás.

Ahogy arról beszámoltunk, a német Szociáldemokrata Párt meghívásos buliján állítólag legalább kilenc nőt drogoztak be tudtán kívül. A partin Olaf Scholz német kancellár is részt vett, a rendezvény utáni napon azonban több nő feljelentést tett, mert szinte semmire nem emlékeztek az előző estével kapcsolatban.

Egy 21 éves nő kórházba is került, és arról számolt be, hogy a parti alatt szédült és rosszul volt. A német rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

A Hetek tájékoztatást kért a német ügyészségtől azzal kapcsolatban, hogy végül is hány nő tett panaszt amiatt hogy bedrogozták, lezárult-e a nyomozás az ügyben, és megtalálták-e a felelősöket.

A berlini ügyészség válaszában azt írta, hogy

lezártuk a tíz ügyet két héttel ezelőtt,
mert nem találtunk az áldozatok vérében
vagy vizeletében kábítószert”.

(Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!