Először találtak emberi vérben műanyag mikroszemcséket
Azt egyelőre még nem tudják, mit okozhatnak
Először találtak emberi vérben műanyag mikroszemcséket

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 03. 24.
Először találtak emberi vérben műanyag mikroszemcséket, a kutatók a vizsgált emberek majdnem 80 százalékánál kimutatták a szennyezést. A felfedezés azt bizonyítja, hogy a részecskék terjednek a szervezeten belül és a szervekben is megtapadhatnak. Egészségre gyakorolt hatásukat egyelőre nem ismerjük - írta a The Guardian csütörtökön.

A kutatók aggasztónak tartják a jelenséget, mivel a mikroműanyagok laboratóriumi körülmények között károsítják az emberi sejteket.

A légszennyezés mikroszemcséiről már tudjuk, hogy behatolnak a szervezetbe, és évente több millió idő előtti halálozást okoznak.

Rengeteg műanyagszemét kerül a környezetbe, mára az Everesttől az óceánok legmélyéig az egész bolygót szennyezik. Az már ismert, hogy az étellel és a vízzel az ember lenyeli, valamint be is lélegzi őket, és megtalálták csecsemők és felnőttek székletében is.

A tudósok 22 egészséges felnőtt donor vérmintáját elemezték, 17-nél találtak műanyagszemcséket. A minták fele tartalmazott PET műanyagot, amely italos palackok alapanyaga, egyharmadukban ételek és más áruk csomagolásához használt polisztirént találtak. Negyedük a műanyag táskák anyagát, a polietilént tartalmazta.

"Tanulmányunk az első bizonyítéka, hogy vérünkben polimerszemcsék vannak, ez áttörést jelent. A kutatást ki kell terjesztenünk, növelnünk kell a minták és a kutatott polimerek számát. A további vizsgálatok már elkezdődtek" 

- mondta Dick Vethaak, az amszterdami Vrije Egyetem ökotoxikológusa.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy a csecsemők széklete tízszer több mikroműanyagot tartalmaz a felnőttekéhez képest, és a cumisüvegből táplált babák naponta műanyagszemcsék millióit nyelik le.

Az új tanulmányt az Environment International című tudományos lap friss száma közölte. A tudósok acéltűket és üveg kémcsöveket használtak a műanyagszennyezés elkerülése érdekében.

"A nagy kérdés, hogy mi történik az emberi szervezetben, a műanyagszemcsék bent maradnak-e. Bekerülnek az egyes szervekbe, átjutnak a vér-agy gáton? A koncentrációjuk elég magas ahhoz, hogy betegséget okozzanak? Sürgősen szükség van további kutatások finanszírozására, hogy válaszolni tudjunk"

 - magyarázta Vethaak.

(Hetek/MTI)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!