Elítélte a bíróság Varju Lászlót testi sértés miatt
Elítélte a bíróság Varju Lászlót testi sértés miatt

Youtube/ATV Magyarország

2024. 02. 23.
Testi sértés bűntettében is elmarasztalta Varju László DK-s országgyűlési képviselőt csütörtökön kihirdetett másodfokú ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla.

A Fővárosi Törvényszék tavaly januárban választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekményben, valamint garázdaság bűntettében találta bűnösnek az ellenzéki politikust, aki 2018 decemberében több társával az MTVA székházában a feladatukat ellátó biztonsági őröket fenyegette, őket megtámadta.

Ezt a döntést egészítette ki most az ítélőtábla azzal, hogy Varju László a testi sértés bűntettét is elkövette.

A másodfokú bíróság azonban az ügyészi indítvánnyal ellentétben nem ítélte a vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre, hanem helyben hagyta az első fokon kiszabott pénzbüntetést.

A táblabíróság végzésében nem állapította meg a mentelmi jog megsértésének tényét, amely a védelem érvelésében szerepelt.

A Fővárosi Ítélőtábla bírája indoklásában úgy fogalmazott, hogy Varju László az MTVA székházában tartózkodva védett területre, a televízió stúdiójába akart behatolni, ehhez pedig nem volt joga, így a biztonsági őrök a feladatukat teljesítették akkor, amikor a képviselőt ebben megakadályozták. Varju László ezt követően alkalmazott erőszakot, aminek következtében a biztonsági őr nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Az ítélet nem jogerős, Varju László és védője felmentésért fellebbezett.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!