"Elfogult politikai pamflet" - egyedüliként Magyarország mondott nemet az EU Izraelt és Hamaszt egybemosó nyilatkozatára
Szijjártó Péter külügyminiszter az AFP-nek nyilatkozva magyarázta meg a magyar döntést
"Elfogult politikai pamflet" - egyedüliként Magyarország mondott nemet az EU Izraelt és Hamaszt egybemosó nyilatkozatára

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 05. 18.
Kedden közös nyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei az izraeli eseményekkel kapcsolatosan, amelyben a zsidó államot és a palesztin felet egyaránt felszólították az erőszak azonnali felszámolására. A nyilatkozatot a 27 tagállamból egyedül Magyarország nem támogatta.

Az Európai Unió tűzszünetre és az erőszak azonnali felszámolására szólít fel az izraeliek és a palesztinok között, illetve a humanitárius hozzáférés biztosítását kéri a Gázai övezetben - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminisztereinek rendkívüli, videokapcsolaton keresztül tartott tanácskozását követően kedden.

Josep Borrell kijelentette: a tűzszünet esetében nemcsak egyetértés, hanem teljes körű végrehajtás szükséges.

A Külügyminisztérium exkluzív Heteknek küldött magyarázatát ide kattintva olvashatja.

Egyedüliként Magyarország nem támogatta

Kiemelte: a rendkívüli tanácskozásra a közös uniós álláspont kialakítása miatt volt szükség, amelyet az Európai Unió 27 tagországa közül 26 támogatott. Kérdésre válaszolva közölte:

Magyarország nem támogatta az uniós álláspontot.

Szijjártó Péter az AFP-nek adott nyilatkozatában adott részletesebb magyarázatot arra, hogy Magyarország miért nem tudta támogatni az uniós nyilatkozatot: 

"Tudja, nekem egy általános problémám van az Európai Unió Izraellel kapcsolatos nyilatkozataival. Általában eléggé elfogultak, meglehetősen kiegyensúlyozatlanok, nem veszik figyelembe Izrael államának és az izraeli emberek biztonságának kérdését. Azt sem veszik figyelembe, hogy Izrael milyen erőfeszítéseket tett, és milyen pozitív fejleményeket ért el a békés és stabil Közel-Kelet megteremtése érdekében. Általában rendkívül egyoldalúan közelítik meg ezt a témát. Ezek a nyilatkozatok nem segítenek. Különösen a mostani rendkívül feszült helyzetben nem segítenek. Szerintem egy átgondolt, kiegyensúlyozott, higgadt megközelítésre lenne szükség, nem pedig politikai pamfletre és egy ideológiailag elfogult nyilatkozatra"

Borrell szavai szerint "az EU elítéli a Gázai övezetet kormányzó Hamász és más iszlamista csoportok izraeli célpontok elleni rakétatámadásait, és elismeri Izrael jogát arra, hogy megvédje magát. Az önvédelemnek azonban mindkét fél részéről arányosnak kell lennie, és tiszteletben kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot" - jelentette ki az uniós diplomácia vezetője.

A civil lakosság elleni bármifajta támadás elfogadhatatlan. Emellett minden félnek teljes mértékben tiszteletben kell tartania a szent helyek különleges státusát, és a vallási közösségek jogát azok meglátogatására - mondta.

Az EU ellenzi a palesztin családok kiköltöztetését is

Tájékoztatása szerint a tagországok minisztereinek legtöbbje "határozottan támogatta", hogy Izrael ne költöztessen ki palesztin családokat a kelet-jeruzsálemi területről, aminek lehetősége kiváltotta a jelenlegi konfliktust az általánosan elterjedt narratíva szerint. 

Borrell hangsúlyozta: az Izrael és a palesztinok közöti konfliktusnak csak politikai megoldása lehet, csak tárgyalások útján érhető el tartós béke a régióban. A megoldás érdekében politikai horizont megnyitására, valamint a felek teljes elkötelezettségére van szükség a párbeszéd és a békefolyamat lehetséges újraindítása mellett - tette hozzá.

A palesztin választások április végén bejelentett elhalasztásával kapcsolatban azt mondta, a voksolás megtartása elsődleges fontosságú.

Ezzel összefüggésben Borrell a választások megtartásának segítésére szólította fel valamennyi felet.

Az Európai Unió nyilatkozata nem veszi figyelembe, hogy a palesztin családok kilakoltatása egyrészt jogszerű, mivel azok az ingatlanok más tulajdonában vannak, másrészt a jogi ügy a Legfelsőbb Bíróság döntésére vár. A jelenlegi konfliktust nem Izrael robbantotta ki, hanem a Hamasz agresszív aktivistái és terroristái. Az izraeli rendőrség tiszteletben tartotta a muszlim szenthelyeket, a kövekkel felfegyverzett aktivisták voltak azok, akik megtámadták a Nyugati falnál imádkozókat. A Hamasz terrorszervezete volt az, ami háborús bűnöket követett el a múlt héten az izraeli civilek megtámadásával, valamint azzal is, hogy a gázai civileket pedig élő pajzsként használja. Jelen helyzetben Izrael rendkívül visszafogottan gyakorolja az önvédelemhez való jogát, amit különféle módokon, de a nemzetközi szervezetek gyakorlatilag elvitatnak a nemzettől.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!