El lehet hallgatni, de elhallgattatni nem
El lehet hallgatni, de elhallgattatni nem

Fotó: Hetek / Gulyás Péter

2022. 02. 14.
Vasárnap több ezren tüntettek Budapesten, hogy kinyilvánítsák szolidaritásukat a hite miatt meghurcolt volt finn belügyminiszter mellett. Zsúfolásig megtelt a Kelenhegyi út, a magát függetlennek és objektívnek tartó ellenzéki sajtónak mégsem érte el az ingerküszöbét az esemény. 

Ez egy véleménycikk.

Vasárnap délután rég nem látott tömeg gyűlt össze a fővárosban, hogy demonstrálja szimpátiáját Paivi Rasanen finn politikus mellett, akit azért hurcolnak meg hazájában, mert bibliai idézetet mert posztolni a közösségi médiában. 

(A tüntetésről részletes beszámoló és videó itt, képgaléria pedig ide kattintva található.)

Éppen ma zajlik a bírósági pere újabb felvonása, ítélet pedig néhány heten belül várható. Legrosszabb esetben akár két év börtönt is kaphat a lutheránus vallású képviselőnő, több gyermekes családanya. 

A világ még normálisan gondolkodó fele felhördült.

Hogy létezik, hogy a zsidó-keresztény gyökerű Európában 2022-ben börtönnel lehet fenyegetni bárkit a hite miatt?

Szerencsére Magyarországon rengetegen vannak, akiknek még számít a szólás- és vallásszabadság kérdése. Ennek adták tanúbizonyságát több ezren vasárnap Budapesten. Mehettek volna kirándulni, hiszen remek idő volt. Ők inkább azt választották, hogy kiállnak egy, a véleménye miatt meghurcolt embertársuk mellett.

Keresztények, nem keresztények. Katolikusok, reformátusok, evangélikusok, pünkösdiek, karizmatikusok. 

Volt ellentüntetés is. Ketten voltak rajta. Nagyjából 15 percig bírták, csendben leléptek. 

---

A hazai ballib sajtónak, nem érte el az ingerküszöbét a rendezvény. Pedig rendre számon kérik a jobboldali sajtót, az MTI-t, a közmédiát, ha – a nekik fontos ügyekről – nem számolnak be. Szerintük nem hír, ha 3-4000 ezer ember demonstrál – 2-3 ellentüntető mellett – Budapesten a Finn Nagykövetség előtt.

Pedig tegnap értük is tüntettek.

Hogy ők is szabadon elmondhassák/leírhassák a véleményüket anélkül, hogy bárki börtönnel, vagy pénzbüntetéssel fenyegethesse őket. 

Úgy tűnik, ők inkább kirándulni mentek. Lelkük rajta. 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!