Dávid királyról szóló sorozat készül az Amazon Prime közreműködésével
A projektben a Chosen rendezője is részt vesz
Dávid királyról szóló sorozat készül az Amazon Prime közreműködésével

illusztráció (Forrás: Shutterstock/Shutterstock AI Generator)

2024. 01. 31.
Új sorozatba vágja fejszéjét a Jézus forradalom keresztény film rendezője és a Chosent rendező Dallas Jenkins, amely Dávid király életéről fog szólni, és amit az Amazon Prime Video fog forgalmazni.

A Jézus forradalomról itt írtunk részletesebben.

A sorozat a The WONDER Project gondozásában fog megjelenni, amelyet Jon Erwin rendező (Jézus forradalom) és Kelly Merryman Hoogstraten, a Netflix korábbi vezető beosztású munkatársa közösen alapítottak, hogy a keresztény hithez kapcsolódó műsorokat gyártsanak.

„Itt a WONDER Projectnél az a célunk, hogy reménységgel árasszuk el a világot”

– nyilatkozta nemrég Hoogstraten egy interjúban. "Meggyőződésem, hogy képesek vagyunk változást hozni (a filmiparba) azáltal, ha olyan történeteket mesélünk el, amelyek visszaadják a reményt olyan dolgokat illetően, melyekben érdemes hinni – a család, közösség, Isten és Amerika” - tette hozzá. „Ezt meg is fogjuk tenni a hit és az értékek által vezérelt, szórakozást kereső globális közönségnek, és egy olyan márkát fogunk adni nekik, amelyet a sajátjuknak nevezhetnek.”

Ebben a munkában a stúdió tanácsadója Dallas Jenkins, a The Chosen (A kiválasztottak) alkotója és rendezője lesz

Ez lesz a Amazon Prime Video első közös projektje a studióval, miután megállapodást kötöttek az Amazon MGM Studios céggel. 

Hoogstraten közölte azt is, hogy lenyűgözte őket az Amazon segítőkészsége a közös munka kapcsán, ami megnyilvánult többek között abban, hogy milyen jelentős erőforrásokat különítettek el számukra.

A Hollywood Reporterhez eljutott szinopszis szerint a készülő sorozat „az egykor hatalmas Saul királyt követi nyomon, aki saját büszkeségének áldozatává válik. Egy próféta készül megbuktatni őt – és egy kitaszított pásztorfiút, Dávidot keni fel második királlyá. Míg Saul dühe egyre csak nő, Dávid a szerelem, az erőszak és a politika között navigál egy olyan embernek az udvarában, akinek a helyébe hivatott lépni. Két király. Egy királyság. A végeredmény háború.”

(CBN / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!