Budapest rózsaszínben
Egészen gyönyörű magyar tájakon halad majd a Giro d Italia hazai szakasza
Budapest rózsaszínben

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 11. 06.
A Giro d’Italia budapesti rajta a COVID járvány miatt nem valósult meg 2020-ban, viszont a szervezők a jövő évi körverseny első három szakaszát ismét Magyarországra tervezik. A héten kiadták a magyar szakaszok útvonalát, lehullt a lepel.

A Giro d’Italia a világon a második legnagyobb és leghíresebb Grand Tour verseny, a Tour de France után. Minden évben májusban kerül megrendezésre, melyen tavaly két magyar képviselte hazánkat Valter Attila és Dina Márton személyében. Valter a rózsaszín trikót is viselte néhány napig ami minden bringás karrierjének egy fontos és nemes pontja. Ezt a trikót az veheti fel, aki összetettben a legjobban áll, tehát vezeti a verseny. A cél minden résztvevő számára, hogy az utolsó szakasz végén ő kapja meg ezt a mezt, hiszen az azt jelenti, hogy ő a Giro győztese.

Még sosem indult Budapestről a verseny

Budapestről sose indult még a Giro. 2022. május 6-án pénteken rajtol majd a mezőny a fővárosból és az első szakasz befutója Visegrádon lesz. Ez 195 kilométert és 900 méter szintet jelent a mezőny számára. A verseny érinteni fogja Székesfehérvár és Esztergom településeket. Visegrád központjától 5 km hosszan átlagban 5%-os emelkedőn fognak a versenyzők a célig haladni, itt osztják ki az első Maglia Rosát.

A második szakasz Budapesten belül lesz, egy 9,5 km hosszú egyéni időfutam (ITT). A fővárosi körpálya a Hősök teréről fog elrajtolni, de többek között az Izabella utcát, a Ferdinánd hidat, a Váci utat, az Antal József rakpartot, a Margit hidat, a Bem rakpartot is érinteni fogja. A befutó pedig Budán lesz.

A harmadik szakasz 201 km hosszú lesz, 890 méter szintkülönbséggel. A bringások Kaposvárról Balatonfüredre fognak tekerni. Érinteni fogják Nagykanizsát, Badacsonyt, Tihanyt. A verseny első igazi sprinter befutója lehet, hiszen a vége alkalmas a csapatok “vonatainak” összeszervezésére.

Magyarország gyönyörű tájain fog a verseny elhaladni. A kerékpáros világ izgatottan várja a Giro-t. Természetesen már megszólalt az ügyben Valter Attila is, aki mint már említettük, tavaly részt vett a megmérettetésen és a Maglia Rosát is viselhette néhány napig.

„Nálam ez nem kérdés, jövőre a Girón szeretnék indulni”

- mondta Valter, majd hozzátette: „Meg kell nyerni a visegrádi szakaszt. A legegyszerűbb terv számomra az, ha minden nap ezzel a gondolattal ébredek. És ez így megy nagyjából két hete. Szerintem itthon nyerni jóval nehezebb feladat lesz, mint egyszer felvenni a rózsaszín trikót. Mikor mindenki téged figyel, mikor mindenki tőled várja a győzelmet, az jelenti az igazán extra terhet. Van fél évem, hogy mindezzel fejben megbirkózzak. De a képességem megvan ahhoz, hogy újra hozzak egy jó eredményt, bár a többnapos versenyek eleje nekem soha nem szokott kifejezetten jól menni. Mindig kell 5-6 szakasz, hogy igazán belelendüljek. Talán ha a hatodik nap jönne hozzánk a Giro, több esélyem lenne. De ettől még persze szeretnék úgy érkezni a budapesti rajtra, hogy sikerüljön valami maradandót alkotnom.”

Még nem tudni pontosan kiket láthatnak majd a szurkolók Magyarországon. Bernal - Pogacar - Roglic hármasra nagyon kicsi az esély, ugyanis ők a Tourban gondolkodnak, de Sagan, Carapaz és Nibali részvételére komoly esélyek vannak. Rajtuk kívül akár a korábbi Giro győztes Tao Geoghegan Hart is indulhat vagy Joao Almeida, Enric Mas. Magyarok közül három név kerülhet igazán nagy eséllyel szóba: Valter Attila, Dina Márton és Fetter Erik. Az utóbbi kettő az Eolo-Kométa csapatánál vannak, amely alakulat a Girot szervező RCS Sport kiemelt partnere így szinte biztosra mondható, hogy meghívót fognak kapni a versenyre.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!