Brutális összeesküvést lepleztek le, kétszáz fő tervezte elrabolni a michigani kormányzót
Gretchen Whitmer szerint "Trump bűnrészes", az elnök elutasította az alaptalan vádakat
Brutális összeesküvést lepleztek le, kétszáz fő tervezte elrabolni a michigani kormányzót

Fotó: Youtube/CBSN

2020. 10. 09.
A michigani kormányzó, Gretchen Whitmer demokrata párti politikust célzó emberrablást és a michigani törvényhozás épületének kétszáz fős alakulattal való megtámadását hiúsította meg a Szövetségi Nyomozóiroda. Az akció mögött rejlő motívumokra még nem derült fény, de Whitmer Trump elnök "gyűlöletkeltő retorikáját" okolja a történtekért.

A kormányzót számos kritika érte a helyi gazdaságot sokban ellehetetlenítő, rendkívül szigorú koronavírus-kezelési rendeletei miatt a közelmúltban.

Dana Nessel, michigani igazságügyi miniszter sajtókonferenciát tartott, amelyen bejelentette azt is, hogy a nyomozás során kiderült, a gyanúsítottak kormányzati tisztségviselők és rendfenntartó erők ellen is életet veszélyeztető akciókra készültek.

A csoport kétszáz embert akart összegyűjteni, hogy rohanják meg a michigani kapitóliumi épületet, és túszokat szedjenek, többek között a kormányzót is. Amennyiben tervüket nem tudták volna a választások előtt végrehajtani, úgy a kormányzót saját otthonában támadták volna meg, hogy "árulásért" saját "bíróságuk" elé állítsák. 

A vádlottak kiterjedt megfigyelés alatt tartották a kormányzó hétvégi házát - jelentette ki Andrew Birge, szövetségi kerületi ügyész, hozzátéve, hogy Molotov-koktélos támadásokat is terveztek rendőrök ellen, sokkolót is vettek valamint robbanószerek és taktikai felszerelés beszerzése is tervben volt. A hat letartóztatott ellen már meg is történt a szövetségi vádemelés, és ha bizonyítást nyer, hogy el akarták rabolni Whitmer kormányzót, akkor akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik őket.

Mint elmondta: a szövetségi nyomozók hosszú idő óta figyelték a csoportot, és akkor léptek közbe, amikor egyik találkozójukon robbanóanyagok "beszerzésének" finanszírozásáról tanácskoztak.

A Wolverine Watchmen milicia hét tagja ellen további vádat is emeltek: a gyanú szerint megsértették a Michiganben érvényben lévő terrorellenes törvényt is. A csoport egyes tagjai egyébként a közösségi médiában nemtelen támadásokat intéztek Gretchen Whitmer ellen.

Whitmer "beteg" és "aljas" embereknek nevezte ezeket az összeesküvőket.

Az elmúlt hónapokban az FBI több feljegyzésben figyelmeztetett arra, hogy a választások előtt az erőszak eszközeihez  folyamodó szélsőséges mozgalmak komoly veszélyt jelenthetnek a választási folyamatra. Kiemelték azt is, hogy a koronavírus-járvány miatti feszült belpolitikai helyzet, valamint külföldről eredő dezinformációs kampányok tovább súlyosbíthatják e veszélyeket.

Ugyanezt megerősítette Christopher Wray FBI-igazgató is a szeptemberi kongresszusi meghallgatásán. Wray akkor a szélsőséges, a fehér felsőbbrendűség eszméjét hirdető csoportok veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Trumpot hibáztatta a kormányzó

Whitmer kifejezte háláját a rendvédelmi szervek felé az akció meghiúsításáért, ugyanakkor Donald Trump elnököt megvádolta azzal, hogy kijelentései bujthatták fel elrablásának kitervelőit. Az elnök fejéhez vágta azt is, hogy nem hajlandó elítélni a fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportokat, holott ezt több ízben megtette.

"Mikor vezetőink találkoznak, bátorítják és barátkoznak hazai terroristákkal, legitimizálják tetteiket és bűnrészessé válnak. Amikor gyűlöletbeszédet szítanak vagy ahhoz hozzájárulnak, bűnrészesek lesznek."

A Chicago Tribune szerint azonban semmilyen jel nem utal arra, hogy a vádlottakat inspirálta volna Trump, illetve az sem világos, hogy a kormányzó szigorú, járvánnyal kapcsolatos rendeletei miatt dühödtek-e fel, ami számos üzletet ellehetetlenített a vírus elleni harc jegyében. 

Trump nem sokat váratott a válasszal, gyakorlatilag kijelentette, hogy a kormányzó hálátlan.

"Ahelyett, hogy megköszönné az intézkedést, fehér felsőbbrendűséget hirdetőnek titulál, miközben Biden és a demokraták elutasítják az ANtifa, az anarchisták, a fosztogatók és a csőcselék elítélését, melyek demokraták által vezetett városokat égetnek fel."

(MTI/BBC/Blaze)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!