Botrány Franciaországban: Playboy-címlapon szerepelt a nemek közötti egyenlőségért felelős miniszter
Botrány Franciaországban: Playboy-címlapon szerepelt a nemek közötti egyenlőségért felelős miniszter

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 04. 03.
Miközben tömegek tiltakoznak a Macron-kormány nyugdíjtörvény-módosítása ellen, és politikai válság fenyeget az országban, az egyik miniszter botrányt robbantott ki azzal, hogy a Playboy címlapján szerepelt.

Marlène Schiappa 2017 óta miniszter, és a feladatai közé tartozik a nők jogaiért küzdelem, de fontos számára az LMBTQ-csoport érdekeinek képviselete is.

A politikust fehér ruhában került a Playboy címlapjára, és a kiadványban 12 oldalas interjút is lehoztak vele, amelyben a nők és az LMBTQ jogairól beszélt.

Schiappa a nemek közötti egyenlőségért felelős miniszter, illetve hozzá tartozik a szociális gazdaság területe is. A miniszter címlapon való megjelenését sok kollégája bírálta, köztük a francia miniszterelnök is, aki állítólag azt mondta Schiappának, hogy „ez helytelen, főleg ebben az időszakban”.

Társadalmi válság kellős közepén vagyunk, foglalkozni kell a rendfenntartással, és emberek élet-halál között lebegnek. Az a benyomásom, hogy elterelő hadművelet megy”

- kommentálta a történteket a francia Zöld Párt nőjogi aktivistája, Sandrine Rousseau.

Schiappa azzal védekezett a Twitteren, hogy „a nők szabadok Franciaországban”, és hogy mindig, mindenhol védeni kell a nőknek a saját testük fölötti rendelkezéshez való jogát. A kritikusait pedig becsmérlőknek és képmutatóknak nevezte.

(CNN / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!