Kör-e-mailben figyelmeztették a francia hallgatókat: tilos imádkozni az egyetemen
A szabálysértőket rendre utasítják
Kör-e-mailben figyelmeztették a francia hallgatókat: tilos imádkozni az egyetemen

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 03. 09.
Február 23-án Christophe Fouqueré, a Sorbonne Paris Nord Egyetem elnöke különös kör-e-mailt küldött az alkalmazottaknak és a hallgatóknak.

A levélben Fouqueré arra hívta fel a figyelmet, hogy azokat a hallgatókat, akiket az egyetem épületén belül, illetve

„az egyetem területén bárhol imádkozáson kapnak, rendre utasítjuk, hogy ez a fajta magatartás ne fordulhasson elő újból”.

Az eset több szempontból is hasonlít az Egyesült Királyságban tapasztalható „imamentes” övezetek körüli botrányra. Ahogy arról szerdán beszámoltunk, a brit parlament alsóháza jóváhagyta az abortuszklinikák körüli imamentes területek létrehozásáról szóló jogszabályt, aminek köszönhetően Angliában és Walesben tilos lesz imádkozni az abortuszt végző intézmények körül.

Nem ez volt azonban az első eset, hogy „egy francia oktatási intézmény megsértette a francia állam szekularizmusra vonatkozó törvényi előírásait” – írja a CNE.
Amint arról a La Vie korábban beszámolt, a francia Oktatási Minisztériumhoz tavaly októberben legalább 313 bejelentés érkezett be a szekularizáció, illetve a vallásszabadság ügykörében.

A legtöbb eset viszont nem az imádkozásról szólt, hanem arról, hogy egyes diákok a muszlim valláshoz köthető ruhadarabokat hordanak.

Korábban Pap Ndiaye, Franciaország oktatási minisztere határozott intézkedéseket hozott a szekularizmus elveinek megerősítésére, és egy nyilvános felszólalása alkalmával közölte, hogy a következő öt évre azt tűzte ki célul, hogy legalább 300 ezer tanárt képezzenek tovább a „szekularizmus alapjairól”. Ezzel is biztosítva a vallás és az állam szétválasztását.

(CNE / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!