Börtönbe került egy ír tanár, aki nem volt hajlandó az iskolában gendersemleges személyes névmást használni
Börtönbe került egy ír tanár, aki nem volt hajlandó az iskolában gendersemleges személyes névmást használni

Youtube/Burke Broadcast

2022. 09. 07.
Enoch Burke-öt először felfüggesztették az ír államegyház által fenntartott iskolában végzett munkájából, mert nem volt hajlandó „lánynak nevezni egy fiút”, majd le is tartóztatták.

Az ír tanár nem volt hajlandó egy nemváltáson áteső fiú esetében az „ők” személyes névmást használni a szülők és a diák kérése ellenére. Burke-öt ezután felfüggesztették az állásából, fizetett szabadságra küldték és egy bírósági határozat szerint távol kellett maradnia az iskolától.

A tanár azonban változatlanul bejárt az iskolába, tanítani viszont nem engedték, ezért egy üres tanteremben ült. Az oktatási intézmény jogi képviselője ezután kezdeményezte Burke letartóztatását, és a férfi börtönbe került.

"A transzgenderizmus ellenkezik a keresztény hitemmel. Ellentétes a Szentírással, az ír államegyház erkölcsével és az iskolám
erkölcsi felfogásával is” - mondta Burke.

A tanár szerint elfogadhatatlan, hogy a vallási meggyőződéséért úgy büntessék, mintha etikai vétséget követett volna el.

A vallási meggyőződésem nem etikai vétség és
soha nem is lesz az. Fontos a számomra. Soha
nem fogom megtagadni vagy elárulni, és nem
fogok meghajolni egy olyan határozat előtt,
ami erre kényszerítene. ez Egyszerűen nem lehetséges számomra”

- tette hozzá a férfi.

Burke szerint már a felfüggesztés is súlyos lépés volt az iskola részéről, hiszen ezzel foltot ejtettek a becsületén és megsértették a jó hírét, pedig eddigi tanári pályája során nem érkezett ellene panasz és a diákjai is szerették.

Az ügyben ítélő bíró elmondása szerint az eljárás nem a férfi vallási meggyőződéséről vagy a felfüggesztéséről fog szólni, hanem mindössze azt fogja vizsgálni, hogy Burke szándékosan ment-e szembe a bíróság határozatával.

(Daily Mail / Hetek)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!