Biden valamiért nem akarta kimondani Trump nevét az évértékelőjén
13-szor utalt rá "elődömként"
Biden valamiért nem akarta kimondani Trump nevét az évértékelőjén

Forrás: Shutterstock/OogImages

2024. 03. 08.
Joe Biden amerikai elnök csütörtökön évértékelő beszédet mondott Amerika helyzetéről, amelyben – nem meglepő módon - többször is támadta Donald Trumpot, s egyúttal körül járta az újraválasztási kampányának főbb témáit.

Biden az egy óránál is hosszabb beszédben összesen 13 alkalommal használta az „elődöm” kifejezést. Valamiért nem akarta kimondani Trump nevét, akit azzal vádolt, hogy „meghajolt” Oroszország előtt, illetve bírálta a Capitoliumban történt zavargások miatt.

„Elődöm nem teljesítette a legalapvetőbb kötelességet, amellyel minden elnök tartozik az amerikai népnek - a gondoskodásra való kötelességét. Ez megbocsáthatatlan”

– mondta Biden, utalva Trumpnak a Covid-járvány során tett intézkedéseire.

De bírálta őt a Legfelsőbb Bíróság azon döntése miatt is, amellyel hatályon kívül helyezték az abortuszjogokat garantáló Roe kontra Wade ítéletet, és azért is, hogy Trump nem támogatta a bevándorláshoz kapcsolódó reformokat.

Biden kitért a bevándorlásra, az abortuszra, a gazdaságra, továbbá Ukrajna és Gáza helyzetére is - illetve saját életkoráráról (81) is beszélt, de akkor is Trumppal hasonlítgatta össze magát, aki jelenleg 77 éves. „Tudom, hogy talán nem úgy tűnik, de itt vagyok egy ideje már” – fogalmazott kissé humorosan.

A BBC beszámolója szerint a demokrata elnök beszéde igencsak harciasra sikeredett, aminek hátterében az állhat, hogy választási év van, és népszerűsége történelmi léptékű mélyponton van jelenleg.

(BBC / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!