Biden kormányának több tagja kötődik Magyarországhoz, de ez most nem feltétlenül előny
Mit várhatunk az új amerikai adminisztrációtól?
Biden kormányának több tagja kötődik Magyarországhoz, de ez most nem feltétlenül előny

Joe Biden és felesége, Jill 1977-ben a Balatonnál töltötték nászútjukat. Az utat barátjuk, Tom Lantos kongresszusi képviselő szervezte nekik.(Forrás: Wikipédia / Joe Biden)

2021. 01. 29.
Bár még zajlik a jelöltek meghallgatása a szenátusban, látható, hogy az Egyesült Államok történetének legsokszínűbb kabinetje állt fel. Az előző adminisztrációhoz képest újdonságnak számít, hogy a Biden-kormány több tagja magyar származású. Ez elvileg segíthetné is az amerikai-magyar kapcsolatok erősítését, ám az elnök a beiktatást megelőzően többedmagával együtt több ízben is erős kritikával illette hazánkat.

Biden szerint Magyarország „totalitárius ország”. Barack Obama néhány napja egy interjúban szintén élesen fogalmazott, amikor kijelentette, hogy Orbán Viktor „alattvalókként kezeli a népét”.

Az új kormány összetételéből látszik, hogy Bidennel részben az egykori Obama adminisztráció is visszatért. Nem egy-az-egyben persze: inkább a korábbi demokrata kormánynak a jelenkor igényei szerint módosított kiadása áll fel most.

Emlékezhetünk rá, hogy az Obama kormány több ízben erős kritikákat fogalmazott meg Magyarországgal szemben, és nem számíthatunk más hangvételre Biden részéről sem.  

Az új elnököt pozitív emlékek és élmények is fűzik Magyarországhoz. 1977-ben második feleségével igen meglepő helyszínt választottak nászútnak, ugyanis az akkor még kommunista Magyarországra jöttek, hogy a Balatonnál tölthessék el a mézes heteket. Természetesen az ifjú szenátor nem csak napozni jött, hanem azért is, hogy akkori magyar politikusokkal, állami vezetőkkel is találkozzon, tárgyaljon.

Az út eredményeként jelentést készített a szenátus számára „Hungarian Communism Today” (A mai magyar kommunizmus) címmel.

Az egykori szenátor a kommunista vezetőkkel lefolytatott találkozókból azt a következtetést vonta le, hogy a két ország számára előnyös lenne, ha Amerika szorosabbra fűzné a kapcsolatot Magyarországgal kulturálisan és gazdaságilag is.

Fotó: AP / Graeme Jennings
Antony Blinken, az új külügyminiszter családja származási és szakmai szálakkal is kötődik Magyarországhoz. (Fotó: AP / Graeme Jennings)

Joe Biden a kampány ideje alatt is igyekezett megszólítani a társadalom minél szélesebb körét, természetesen az ideológiai keretein belül. Ezt tükrözi a kormánytagok listája is. Az egyik legfontosabb pozíciót, a külügyminiszteri posztot Antony Blinken tölti be, aki bár New York-ban született, de édesanyja, Judith Frehm, és mostoha anyja, Vera Blinken is magyar származású zsidók voltak. Édesapjának, Donald M. Blinken-nek szintén volt némi kötődése Magyarországhoz, ugyanis 1994 és 1997 között Budapesten szolgált amerikai nagykövetként.

Vera Blinken, a mostoha anyja, holokauszt túlélőként érkezett az Egyesült Államokba, ahol később, az 1956-os forradalom után sokat segített az Amerikába emigrált magyaroknak a letelepedésben. Vera férjével, Donalddal együtt később is aktívan foglalkozott magyar ügyekkel. Mindketten nagy támogatói a Soros György által alapított CEU-nak, és ennek köszönhetően róluk lett elnevezve az egyetem Open Society Archive (OSA) archívuma is. Donaldot nagyköveti megbízatása lejárta után 1998-ban a Középeurópai Egyetem Nemzetközi Tanácsának kancellárjává nevezték ki. Ennek következtében Blinkenék már közvetlenül is foglalkoztak az egyetemet érintő kérdésekkel, és élesen bírálták a magyar kormány CEU-t ellehetetlenítő lépéseit. Antony Blinken ugyanakkor kevésbé szoros kapcsolatban áll Magyarországgal, mint szülei.

Származásától függetlenül, a magyar kormány és a Trump-kormány szoros kapcsolata után nagy valószínűséggel most inkább távolságtartás fogja jellemezni a Magyarország és az Egyesült Államok közötti diplomáciai kapcsolatokat.

A leendő külügyminiszter-helyettes, Wendy Sherman és a külügy harmadik embere, Victoria Nuland szintén komoly kritikusai a jelenlegi magyar kormánynak. Nuland az Obama-kormány idején egy ízben telefonon is felhívta Szíjjártó Pétert és személyesen konfrontálódott vele André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivő diplomáciai mentességének felfüggesztése miatt.

Nem ők azonban a Biden adminisztráció egyetlen  magyar gyökerekkel rendelkező tagjai . Az új elnök John Kerry-t nevezte ki klímaügyi megbízottnak. Kerry az Obama-kormány külügyminisztere volt, így nem meglepő, hogy Biden is számított szakmai tapasztalatára. Apai nagyanyja, Löwe Ida 1905-ben emigrált férjével Amerikába. Kerry-nek papírja is van magyar származásáról, ugyanis még szenátorként Simonyi András akkori washingtoni magyar nagykövet megajándékozta Löwe Ida anyakönyvi kivonatának másolatával.

Fotó: AP / Andras Kegyes
Az új külügyminiszter apja, Donald Blinken (a képen Horn Gyula és Hillary Clinton mögött) a kilencvenes években budapesti nagykövet volt.(Fotó: AP / Andras Kegyes)

Anne Neuberger, a nemzetbiztonsági tanács helyettes tagjának is magyar felmenői vannak.

Nyolc dédszülőjéből heten Auschwitzban haltak meg magyar zsidókként. Anne úgy nyilatkozott egy ízben, hogy ezt a fájdalmas emléket sosem lesz képes elfelejteni.

Édesapja 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba, ahol később milliárdos üzletemberré vált. Neuberger is fontos pozíciót kapott Biden-től, az új technológiáért és a kiberbiztonságért felelős helyettes tanácsadója lesz az elnöknek. Ezt megelőzőleg, 2009-től a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) alkalmazottja volt és többek között új generációs kódolási technológiák kifejlesztésével és külföldi hírszerzési műveletek megfigyelésével foglalkozott.

Az ideológiai szakadék miatt tehát nem várható, hogy érdemi hatása lenne a kétoldalú kapcsolatokra az új kormány egyes tagjainak magyar származása.

Fontosabb jelzés lehet, hogy milyen hangvételűek lesznek a két ország közötti egyeztetések. Ha ugyanarra számíthatunk, mint az Európai Unióban, hogy az együttműködéseket és támogatásokat ideológiai feltételekhez fűzik, akkor a jelenlegi magyar kormány valószínűleg hasonlóan heves reakcióval válaszolhat majd, mint amit Brüsszel esetében látunk.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!