Belarusz mintára döntenék meg a kormányt Lengyelországban az abortuszpártiak?
Igazolhatónak tartják a keresztény-ellenes erőszakot és az alkotmánybíróság legitimitásának elutasítását
Belarusz mintára döntenék meg a kormányt Lengyelországban az abortuszpártiak?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 10. 30.
Péntek délelőtt tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján az abortusz elleni alkotmánybírósági döntéssel kapcsolatos tiltakozásokat koordináló szervezetek egyike, a Lengyel Nők Sztrájkja kijelentette, hogy a tüntetések immár nem csak az abortusztörvényről, hanem sokkal inkább a kormány megdöntéséről szólnak a "a fehéroroszországi ellenzék receptje alapján".

A röviddel a varsói tömegtüntetés előtt szervezett sajtótájékoztatón a feminista szervezet képviselői, Marta Lempart és Klementyna Suchanow, elmondták, az abortusztörvény jelentős szigorítása, azaz, hogy beteg, például Down-szindrómás magzatokat nem lehet többé elvetetni, elleni tüntetések hamar kormányellenes tüntetésbe fordultak át.

Helye van a templomrongálásnak, hívekre, papokra támadásnak?

Sajtókérdésre, hogy a tüntetők templomrongálásaival és miséken való agresszív fellépésével mennyiben értenek egyet, a két aktivista elismerte, a hétvégén valóban buzdítottak embereket, hogy ilyen módon is kifejezzék, hogy elutasítják a katolikus egyház államra és a "kormányzati döntésekre gyakorolt befolyását".

Ezt azonban azzal próbálták igazolni, hogy amennyiben az egyház nem hajlandó a párbeszédet folytatni velük akkor jogos az, ha szavak helyett alternatív módokon is tiltakoznak, amíg, "az egyház majd észbe kap, vagy ha nem, veszít."

A "többnyire békés" tüntetők a hétvége során több lengyel városban, köztük Varsóban hétfőn közlekedési csomópontokat torlaszoltak el, és megbénították a forgalmat. Imádkozó hívekre is rátámadtak, üvegekkel, petárdákkal dobálták meg őket, számos templom falát összefirkálták, Poznanban pedig megrongálták II. János Pál pápa emlékművét.

belarusz segítséggel "mozdítanák elő" a kormányváltást

A tüntetők legnagyobb problémája úgy tűnik az, hogy képtelenek legitimnek elfogadni bármilyen szervet, vagy pozícióban levő személyt, ami vagy aki valahogyan kapcsolódik az egyébként legitim úton megválasztott konzervatív, jobboldali kormánypárthoz.

Nem hajlandóak elismerni legitim alkotmánybírának a Jog és Igazságosság kormánypárt által kinevezett Julia Przyłębskát, így döntését sem fogadják el hivatalosnak, emellett átalakítanák mind az alkotmánybíróságot, mind a legfelsőbb bíróságot úgy, hogy "kormánytól független" személyek töltsék be a fontos pozíciókat

A kormányváltást egy Konzultációs Tanács felállításával akarják előkészíteni, ami ellenzéki jogi, illetve politikai szakértőkből épülne fel belorusz-mintára. A fehérorosz ellenzékkel ebből kifolyólag folyamatosan egyeztetnek. 

"a végsőkig készek vagyunk küzdeni”

- jelentette ki Suchanow.

Bár korábbi kijelentéseikben azért bírálták az egyházat, amiért képtelen a párbeszédre velük, világossá tették, még akik nyitottak is lennének a tárgyalásra, azokat sem fogják asztalhoz ültetni. 

Péntek este négy-öt óra körül kezdődik Varsóban az a tömegtüntetés, melyre az ország minden sarkából várnak résztvevőket, és az eddigi legnagyobb abortuszpárti tüntetésnek ígérkezik. Az esemény biztosítására a rendőrség is nagy erőkkel készül.

A lengyel elnök az abortuszszabályzást módosító tervezetet nyújt be

Az abortusz feltételeit módosító tervezet benyújtását jelentette be pénteken Andrzej Duda lengyel államfő, a javaslat szerint az abortusztilalom alóli egyik, a magzati rendellenességekkel járó terhességre vonatkozó kivétel akkor lenne alkalmazható, ha a gyermeknél az élettel összeférhetetlen károsodást valószínűsítik.

A lengyel államfői hivatal honlapján olvasható nyilatkozat szerint a tervezet összhangban van a beteg magzatok művi vetélését alkotmányellenesnek minősítő, a minden embernek életjogára hivatkozó múlt heti alkotmánybírósági döntéssel.

Az alkotmányellenesnek talált előírás lehetővé tette a terhesség megszakítását a magzati lét bármelyik szakaszában, ha az orvosok "nagy valószínűséggel" megállapítják a magzat súlyos betegségét, károsodását. Az így megfogalmazott kivétel alapján tavaly több mint ezer terhességmegszakítást hajtottak végre, a leggyakrabban Down-szindrómás magzatokon.

A szóban forgó kivételen az államfői javaslat szerint úgy szűkítenének, hogy ez csak az úgynevezett letális károsodásokra vonatkozna, vagyis akkor tenné lehetővé az abortuszt, ha a prenatális vizsgálatok "magas valószínűséggel" megállapítják: a gyermek holtan fog megszületni, illetve olyan károsodással, amely "elkerülhetetlenül és közvetlenül" a gyermek halálát okozza az alkalmazott terápia ellenére.

Andrzej Duda kifejtette: az 1993 óta érvényben lévő, "abortuszkompromisszumnak" nevezett törvény az általa javasolt módosítása után továbbra is három kivételt fog tartalmazni az abortusztilalom alól. A módosított kitétel mellett ugyanis a nemi erőszak következtében fogant életre, valamint az anya életét veszélyeztető terhességre vonatkozó kivételek is  érvényben maradnak.

Az elnök úgy látta: a tervezete összhangban van az alkotmánybíróság 1997-es, valamint múlt heti döntésével is, melyek szerint az emberi lény a születés előtti szakaszban is élethez való joggal rendelkezik.

"A letális károsodások esetén a gyermek halála elkerülhetetlen, életének védelme ezért meghaladja az ember lehetőségeit"

- érvelt Duda.

Közölte: a tervezet benyújtásán kívül szorgalmazni fogja a fogyatékos gyermekeket növelő családok szélesebb körű támogatását.

Aláhúzta: széleskörű politikai konszenzust vár el a tervezete kapcsán. A politikusokhoz, a társadalomhoz fordulva az elnök kölcsönös tiszteletre, az érzelmek csillapítására hívott fel.

(Ogólnopolski Strajk Kobiet/MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!