Beelőzheti Richard Branson az Amazon-alapító Jeff Bezost az űrben
A Virgin Galactic vezetője Július 11-én repül a világűr peremére
Beelőzheti Richard Branson az Amazon-alapító Jeff Bezost az űrben

Forrás: Twitter/Richard Branson

2021. 07. 02.
Richard Branson angol milliárdos július 11-én repül a világűr peremére - idézte a BBC hírportálja a bejelentést. Branson cége, a Virgin Galactic által az Egyesült Államokban két évtizede fejlesztett Unity rakéta hátsó ülésén lesz utas. Az űrjármű 90 kilométeres magasságig fog feljutni, a fedélzetén utazók így kapnak pár percnyit a súlytalanságból, és megnézhetik a Föld görbületét.

Branson kereskedelmi űrutazási szolgáltatást akar indítani. Nagyjából 600-an már be is fizették az előleget a kirándulásra. A nagyvállalkozó repülése azt jelenti, hogy ezek a jelentkezők igen közel kerülnek a menetjegy teljes árának - egyes esetekben 250 ezer font (102 millió forint) - a befizetéséhez.

"A világűr mindannyiunké. Tizenhét év kutatás, fejlesztés és innováció után az új kereskedelmi űripar készen áll, hogy megnyissa az univerzumot az emberiségnek és teljesen megváltoztassa a világot"

- mondta Branson.

A Virgin Galactic múlt héten megkapta a szövetségi légügyi hivatal (Federal Aviation Administration, FAA) engedélyét.

Július 11-én nyílik egy úgynevezett repülési ablak, erre a vasárnapra tervezik a fellövést, ám kedvezőtlen időjárási viszonyok vagy esetleges technikai hibák miatt ez változhat.

Ha Branson missziója sikerrel jár, akkor lépéselőnyt szerez az űrturizmusban riválisával, az Amazon-alapító Jeff Bezosszal szemben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Jeff Bezos, az Amazon alapítója és a világ leggazdagabb embere kiruccan az űrbe, cége, a Blue Origin által tervezett New Shepard rakéta fedélzetén, öccse, Mark Bezos társaságában július 20-án.

Az amerikai milliárdos, aki vagyona tetemes részét hobbijára, a rakétaépítésre fordította, július 20-át jelölte ki űrutazása napjául. Három embert hívott magával a New Sheperd fedélzetére: fivérét, egy jótékonysági árverés győztesét, valamint csütörtöki bejelentése szerint a 82 éves Wally Funk egykori pilótanőt.

Branson egyértelműen erre válaszul jelölte ki július 11-ét repülése napjául. Eredetileg ugyanis a következő Unity-járaton a Virgin Galactic négy alkalmazottja utazott volna, hogy teszteljék a kabin élményét a jövendőbeli turisták számára. A milliárdos csak ezután indult volna.

Most ő lesz a négy tesztelő egyike Beth Moses, a Galactic vezető űrhajós oktatója, Colin Bennett vezető mérnök és Sirisha Bandla kormányzati ügyekért felelős alelnök mellett. A két pilóta elöl Dave Mackay és Michael Masucci lesz.

A 2000-es években hét tehetős ember fizetett azért, hogy meglátogathassa a Nemzetközi Űrállomást (ISS). Az orosz űrügynökség védnöksége alatt a szervezett űrutazás lehetősége azonban 2009-ben megszűnt.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!