Azt kérik Elon Musktól, vegye meg Olaszország egyik legnépszerűbb turistalátványosságát
Azt kérik Elon Musktól, vegye meg Olaszország egyik legnépszerűbb turistalátványosságát

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 05. 05.
A világhírű szicíliai fehér sziklaképződmény, a Török lépcső (Scala dei Turchi) egy darabját kínálja tulajdonosa eladásra Elon Musk amerikai milliárdosnak.

A 72 éves Ferdinando Sciabarra, akit tavaly a helyi hatósággal való hosszú jogi huzavona után jegyeztek be hivatalosan a szikla egy része tulajdonosának, úgy gondolja, az üzletember jó gazdája lenne a nevezetességnek, amelynek állapotára rengetegen panaszkodnak - írták az olasz napilapok szerdán.

A Török lépcső Olaszország egyik legnépszerűbb turistalátványossága, szerepel Andrea Camilleri olasz bestselleríró Montalbano felügyelő című bűnügyi sorozatában is.

Sciabarra, aki nyugdíjazása előtt a helyi kereskedelmi kamaránál dolgozott, 19. századi örökösödési papírok alapján tartott igényt a képződmény tulajdonjogára. Azután kapta meg a részét, hogy vizsgálatot indítottak az ügyében állami tulajdonú föld elfoglalása miatt.

Azt mondta, miután hiába kérte a helyi és a tartományi hatóságokat, hogy intézkedjenek a szikla jobb védelméről, vagy nyilvánítsák természetvédelmi területté, most aukcióra bocsátja a Török lépcső egy részét.

"Ígéreteket kaptunk, semmi mást. Most, egy év után, a várható nyári turistaáradat miatt aggódva árverésre bocsátjuk, amelyre először Elon Muskot hívjuk meg"

- magyarázta Sciabarra a Corriere della Serának. 

Az óriás lépcsőnek látszó sziklát, mely a dél-szicíliai partról nyúlik a Földközi-tengerbe, nemcsak a természetes talajpusztulás, de a nagy számú turista is fenyegeti, akik közül többen viszik magukkal a lágy fehér mészkő egy-egy darabját. Januárban vandálok vörös vasoxidport szórtak a fehér sziklára.

A teraszos sziklaképződmény valaha arab kalózok rejtekhelyeként szolgált, a köznyelvben őket törökökként emlegették, innen ered a neve.

De miért pont Elon Musk? A világ leggazdagabb embere költekezős kedvében van, április utolsó napjaiban robbant a hír, hogy 44 milliárd dollárért hozzá kerül a Twitter, később pedig azzal poénkodott, hogy megveszi a McDonald's-ot és a Coca Colát is. 

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!