A katona a kiképzés elvégzése után figyelő lett (ők azok, akik a határszakaszt figyelik, és jelentik, ha bármilyen gyanús tevékenységet észlelnek). A gázai határra küldték az irányítóközpontba, mindössze néhány nappal a brutális támadássorozat előtt.

A múlt hét szombat is csak egy átlagos napnak indult, de a gázai határnál lévő bázison nem az ébresztőórára, hanem robbanások hangjára ébredtek a katonák.

A katona beszámolója szerint a Hamász terroristái először kilőtték a határvédelmi megfigyelőrendszert, majd rakétákat is, ezért a figyelők semmit nem láttak abból, ami a kerítésnél és köröttük történt.

“Nem tudtuk, hogy mit kell csinálni, soha nem voltunk még ilyen helyzetben. Csak kifutottunk. Volt ott egy nagy betoncső, abban bújtunk el. Nem az volt a legbiztonságosabb hely, és brutális volt a robbanások hangja. Azt hittem, hogy meg fogok halni”

- emlékezett vissza a katona.

A fiatal nő szerint annyira durva volt a helyzet, hogy még a tapasztalt katonák is azt mondták, hogy ilyen támadásban soha nem volt részük.

Ekkor kaptak értesítést arról, hogy a határszakaszon több helyen betörtek a Hamász terroristái. A katonák egyetlen esélye az volt a túlélésre, ha berohannak egy szobába, miközben rakéták és repeszek csapódtak be mellettük.

A katonák azonban hiába próbáltak meg elbújni, mert az áramot lekapcsolták a terroristák, így a helység ajtajai nem csukódtak be teljesen.

Viszonylag hamar megérkezett az IDF-től az erősítés, de a többségüket nagyon hamar megölték a terroristák, és  sok volt a sérült is.

A támadássorozat reggel fél 7-kor kezdődött, és az irányítóközpontban tartózkodó katonák több mint egy napig nem ettek, alig volt vizük, ráadásul a szellőztetőrendszer se működött, mosdó pedig nem volt a közelben.

Így voltak összezárva a túlélők és a sérültek 26 órán át, miközben a terroristák belövöldöztek az ajtókon, majd amikor így nem sikerült bejutniuk a szobába, akkor a tetőn keresztül próbálkoztak.

A katonanő szerint sokkoló dolgokat éltek át nagyon rövid idő alatt. Sok katona a szemük láttára halt meg, rettegtek az életükért minden pillanatban, és majdnem meghaltak a vízhiány miatt.

Ráadásul a terroristák minden megtámadott bázist felgyújtottak, így a túlélőknek nem volt más választásuk, mint kimenni, ahol lelőtték őket, különben bennégtek volna.

Azt a bázist, ahol a katonanő tartózkodott, nem sikerült felgyújtani, és a kiérkező izraeli katonák később kimenekítették a túlélőket, de egyfolytában lőttek rájuk a mentőakció közben is, a közelben lévő izraeli harckocsikat kilőtték, és rengeteg holttest hevert szerteszét.

“Könyörögtünk, hogy küldjenek erősítést, de annyi helyen ment egyszerre a támadás, hogy nem tudták, hol kezdjék. Sok terrorista volt és rengeteg halott, sérült. (…) Nem tudom, hogy éltem túl. Nem tudom, hogy fogom folytatni az életemet. Kizárt, hogy egyedül aludjak. Nem tudom azokat a dolgokat csinálni, amit normális emberek igen”

- írta a nő, aki a támadások során átéltek óta poszttraumás stresszel küzd, és a legkisebb zaj is a szörnyű eseményeket idézi fel számára.

(Haaraec / Hetek)