Az izraeli legfelsőbb bíróság döntött: Netanjahu ultraortodox miniszterének távoznia kell pozíciójából
Pedig még alkotmányt is módosítottak miatta
Az izraeli legfelsőbb bíróság döntött: Netanjahu ultraortodox miniszterének távoznia kell pozíciójából

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 01. 19.
Az izraeli legfelsőbb bíróság úgy ítélte meg, hogy az ultraortodox Sasz pártot vezető Arije Deri nem maradhat miniszter, mert tavaly az adójogszabályok megsértéséért elítélték, és a felfüggesztett büntetést jelenleg is tölti - jelentette az izraeli katonai rádió.

Az izraeli alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság 10:1 arányban döntött így. A bírósághoz a politikus kinevezése miatt több civil szervezet nyújtott be petíciót.

"Az ellene szóló számos elmarasztaló ítélet miatt a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a kormányban miniszterként betöltött tisztsége

súlyos károkat okozna a kormányhivatalok tekintélyének és státuszának, valamint a kormányzati tisztakezűség elvének, amely kötelező a választott tisztségviselők esetében"

- írta végzésében Eszter Hajut, a legfelsőbb bíróság elnöke.

Deri kinevezése érdekében még a koalíció felesketése előtt a százhúsz tagú izraeli parlamentben 64 mandátumos többséggel rendelkező koalíciós pártok megszavaztak egy olyan alaptörvény-módosítást, miszerint csakis a tényleges börtönbüntetésre ítéltek nem lehetnek miniszterek, a felfüggesztett büntetésekre ez a szabály ezentúl nem vonatkozik.

"A legfelsőbb bíróság, amely azt állítja, hogy törődik a kisebbségekkel, ma a szemétbe dobta a hátrányos helyzetűeket képviselő Sasz mozgalom 400 ezer szavazójának szavazatát"- jelentette ki ezzel szemben a Sasz párt a döntés után.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!