Az ENSZ kitart amellett, hogy a Hamászt segítő dolgozói is mentességet élveznek
Az Egyesült Államokban indult bírósági eljárásban védekeznek ezzel
Az ENSZ kitart amellett, hogy a Hamászt segítő dolgozói is mentességet élveznek

Illusztráció ( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2024. 09. 23.
Az igazságügyi minisztérium támogató állásfoglalása mellett az ENSZ azt követeli az Egyesült Államok illetékes bíróságától, hogy állapítsa meg, hogy az október 7-i mészárlásban részt vevő UNRWA-alkalmazottak (vagyis az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatalának dolgozói) mentességet élveznek a büntetőeljárás alól.

Az Israel National News beszámolójából kiderül, hogy az UNRWA alkalmazottainak 10 százaléka áll kapcsolatban terrorcsoporttal, és legalább 12 UNRWA-alkalmazott közvetlenül részt vett az október 7-i mészárlásban. Közülük hatan benne voltak a határkerítést áttörő és a civilek elleni támadó csapatokban, ketten pedig segédkeztek az izraeli túszok elhurcolásában, míg mások a támadás logisztikáját koordinálták, így a fegyverek beszerzését.

A lap hozzáteszi, hogy az amerikai bírósághoz benyújtott dokumentumban az olvasható, hogy a mészárlásban részt vevő UNRWA-alkalmazottak mentességet élveznek.

„Mivel az ENSZ nem mondott le mentességéről ebben az ügyben, leányszervezete, az UNRWA továbbra is abszolút mentességet élvez a büntetőeljárás alól, és a keresetet vissza kell utasítani”

- olvasható az UNRWA válasziratban.

Az amerikai igazságügyi minisztérium ehhez azt is hozzátette, hogy „A felperesek panaszukban nem mutatnak be olyan nézőpontot, amely szerint az ENSZ lemondott volna mentelmi jogáról. Ezért mivel az ENSZ nem mondott le mentességéről ebben az ügyben, leányszervezete, az UNRWA továbbra is abszolút mentességet élvez a büntetőeljárás alól, és az alperes UNRWA elleni keresetet (…) vissza kell utasítani.”

Izrael egy ideje mind belföldön, mind külföldön jogi lépéseket tesz annak érdekében, hogy az UNRWA ellen bírósági eljárások induljanak, illetve előmozdítsa a szervezet feloszlatását - írja a lap. Az állami fellépések mellett izraeli csoportok is lobbiznak az UNRWA ellen. Az IDF pedig a terrorellenes műveletek során végzett az UNRWA több dolgozójával is, mert mint közölte, azok vagy részt vettek a mészárlásban, vagy segítették a Hamászt a gázai harcokban.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!