Az eddigi legnagyobb sátánista gyűlést rendezik áprilisban az Egyesült Államokban
Az eddigi legnagyobb sátánista gyűlést rendezik áprilisban az Egyesült Államokban

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 01. 10.
A Sátán Temploma (TST) Bostonban tervezi megtartani az eddigi legnagyobb gyűlését annak ellenére, hogy a városban még nem sikerült helyszínt szerezniük a rendezvénynek.

Az április végén megrendezésre kerülő SatanCont úgy reklámozzák, hogy „az istenkáromlás és megemlékezés hétvégéje lesz Bostonban”, és az idei program központi témája a „boszorkányok éjszakája”, amely egy ősi német ünnepnap volt.

Egyelőre sem a pontos helyszínt, sem a szónokok nevét nem lehet tudni, de jegyeket már árulnak a gyűlésre. A rendezvényt Boston polgármesterének, Michelle Wunak ajánlják, amiért a politikus "minden erejével" azért küzdött, hogy a Sátán Templomát kiszorítsák Boston közterületeiről.

Korábban a szervezet kérvényezte, hogy hadd helyezze el a sátánista lobogóját a bostoni városházán, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság egy másik ügyben úgy határozott, hogy a város megsértette egy konzervatív aktivista szólásszabadsághoz való jogát, aki a városháza előtt keresztény zászló szeretett volna elhelyezni.

A városvezetés úgy reagált a Sátán Temploma kérésére, hogy 2021 óta már nem vonnak fel zászlókat az épület előtt. A szervezet be is perelte a városi tanácsot az alkotmány első kiegészítésére hivatkozva, mert bár a tanács tagjai meghívhatnak vallási vezetőket, hogy imádkozzanak az ülések előtt, de a sátánistákat sosem hívták meg. A bíróság a városnak adott igazat az ügyben.

A Sátán Temploma egyébként a honlapja szerint nem hisz a Sátán vagy a természetfeletti létezésében, hanem egy nem istenhívő, szekularizmust szorgalmazó szervezet, amely például az abortuszt alapvető jognak tekinti, és a Sátán Egyháza emiatt szakított is a „politikai aktivista csoporttal”.

A TST állítása szerint 2500 követője van Bostonban.

(CBN News / RT / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!