„Nagy vezetőként tekintenek Orbán Viktorra az amerikai konzervatívok” – mondta Trump fia Budapesten
Szerinte Magyarország Európa egyik utolsó reménysugara lehet
„Nagy vezetőként tekintenek Orbán Viktorra az amerikai konzervatívok” – mondta Trump fia Budapesten

Donald Trump Jr. (Forrás: MTI/Purger Tamás)

2024. 06. 14.
Az amerikai választásokról és belpolitikáról, valamint a világpolitikáról is beszélt ifjabb Donald Trump üzletember, a korábbi amerikai elnök fia csütörtökön Budapesten, a Mathias Corvinus Collegiumban (MCC) tartott előadásában.

Donald Trump Jr. azt mondta:

az amerikai konzervatív körök nagy vezetőként tekintenek a magyar kormányfőre, aki "Magyarországot teszi az első helyre".

Az előadásban egyúttal élesen bírálta Joe Biden amerikai elnök kormányzatát, rámutatva arra: bár a washingtoni vezetés - a vereségtől való félelmében - mindent megtesz azért, hogy elhallgattassa az ellenvéleményeket, egyre több, korábban a politikával nem foglalkozó ember bizalmát veszti el. Hozzátette: az amerikai vezetés hibáit Donald Trump világította meg "már évtizedekkel korábban".

A volt amerikai elnök ellen zajló vizsgálatokat minden alap nélkülieknek nevezte, azt mondta, a nyomozás csupán a demokraták újabb üzenete, amely szerint "mindent megtehetnek, mindenkivel". Az üzletember bírálta a Biden-kormányzat több külpolitikai lépését is, a többi között az afganisztáni csapatkivonást, amelyet szégyenletesnek nevezett. Közölte, Donald Trump külpolitikájának kulcsmotívuma a tárgyalás volt, példaként említette az afganisztáni tálibokkal, valamint Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel zajló megbeszéléseit, sikeresnek nevezve az egyeztetéseket.

Ifjabb Donald Trump elítélte a demokraták bevándorlással kapcsolatos politikáját is, amely szerinte nem más, mint "új szavazóbázis importja", mert egyre több amerikai ábrándul ki a jelenlegi, demokrata vezetésből.

A migrációval kapcsolatban követendő példaként említette Magyarországot, ahol a kormány igyekszik visszaszorítani az illegális bevándorlást, valamint méltatta a magyarországi bűnözési mutatók alacsony szintjét. "Az eredmények pedig önmagukért beszélnek" - tette hozzá az európai parlamenti választások magyarországi, a Fidesz-KDNP győzelmét hozó eredményeire utalva.

"Az amerikai konzervatívok nagy vezetőként tekintenek Orbán Viktorra"

- jelentette ki, hozzátéve: a magyar miniszterelnök számára a saját országa az első, és az Egyesült Államokban is ez a szemlélet lenne a legfontosabb. Ifjabb Donald Trump szerint Magyarország "Európa egyik utolsó reménysugara lehet". A volt amerikai elnök fia azt mondta továbbá, hogy "napjainkban a konzervatívok az igazi lázadók", és a fiatal generációk többsége szintén felismerte a hagyományok fontosságát. "Erre van szükség az Egyesült Államokban és máshol is. Ez jelenti a nyugati civilizáció jövőjét" - jelentette ki.

Az ukrajnai háborúra kitérve ifjabb Donald Trump ismét az összes féllel történő tárgyalások fontosságát hangoztatta, és azt mondta: jóllehet a republikánus politikusok egy része kitart Ukrajna támogatása mellett, a nézetüket sok esetben a saját szavazóbázisuk sem osztja. Közölte: ha nem Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke, akkor ez a háború "akár örökké is eltarthat, mert a béke nem jövedelmező".

A közel-keleti helyzet eszkalációjával kapcsolatban leszögezte: ha még mindig Donald Trump lenne az amerikai elnök, akkor a régióban nem uralkodna ekkora feszültség. Reményét fejezte ki, hogy Donald Trumpnak sikerül győznie a novemberi amerikai elnökválasztásokon, ugyanakkor azt mondta: nem bízik a  választások tisztességes lebonyolításában.

(MTI / Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!