Az amerikai apokalipszis négy lovasa
Dennis Prager a civilizációrómbolás lépéseiről
Az amerikai apokalipszis négy lovasa

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 06. 11.
A Prager University konzervatív thinkthank alapítója, valamint amerikai rádiós talk show műsorvezető a napokban fejtette ki véleményét arról, hogy egy civilizáció lerombolásához mi a négy legszükségesebb eszköz.

Gondolatait egy igen aktuális helyzet köti össze: az amerikai tűntetések, lázongások, vagy ahogy ő nevezi: az amerikai apokalipszis.

Áldozati szerep

Prager az elsőszámú közrejátszó tényezőként az áldozati szerepbe való helyezkedést mutatja be. Írásában megosztja elméletét, miszerint minél több ember tartja magát áldozatnak, annál valószínűbb, hogy az gonosz cselekedetekre fogja sarkallni őket. „Azok, akik áldozatként tekintenek önmagukra, úgy érzik, többé nem felelősségük az általános morális elvárások betartása – főként azoké nem, amelyeket a feltételezett vagy valós elnyomóik állítanak eléjük”- írja. 

Véleménye szerint ugyanúgy, ahogy egy magát áldozatnak tartó kisgyerek könnyebben bajba kerül, a társadalomban is nagyobb az esélye valamilyen gonoszság elkövetésének, ha az emberek áldozatként tekintenek magukra, sőt, mivel a spektrum is nagyobb, a valószínűség is exponenciálisan nő. Dennis Prager ugyanezt a viselkedésformát az Első Világháború utáni Németországban is felfedezni véli. A németek, kiket cserbenhagyott a saját kormányuk és a Versailles-i béke megkötésére kényszerültek, áldozati szerepbe helyezkedtek, többek között a zsidók martalékának tartották magukat, melynek a későbbiekben fontos szerepe volt a nácik hatalomra jutásában. 

„Az, hogy fekete amerikaiak milliói tekintenek magukra áldozatként – ma talán többen is, mint eddig az elmúlt 50 évben – csakis katasztrófához vezethet, mind általánosságban Amerikában, mind konkrétan a fekete közösségben.”- vonja le következtetését.

Kollektív démonizálás

„A második a négy összetevő közül a civilizáció-romboló boszorkánykonyhán a démonizálás – egy csoport eredően gonosznak titulálása”- írja az alapító. Meglátása szerint manapság minden amerikai fehér embert megbélyegeznek ilyen módon. „Minden – ismétlem, minden – fehér embert rasszistának állítanak be. Az egyetlen különbség köztük az, hogy van, aki elismeri, mások pedig tagadják.”- folytatja. 

A szerző Louis Farrakhan nevéhez köti a fehér emberek eredendő gonoszságáról szóló elméletet, mely állítása szerint olyan fekete embereket is elért, akik valószínűleg nem vallják magukat Farrakhan követőjének, sőt, kifejezetten nevetségesnek is tartják az illetőt. Barack Obama, egykori elnök szájából is elhangzottak olyan mondatok, melyek szerint Amerika genetikailag determinált a rasszizmusra. „Ez olyan közel áll az eredendően és megváltoztathatatlanul gonosznak tituláláshoz, amennyire csak lehet, hiszen az ember nem tudja megváltoztatni a DNS-ét.”- fejti ki véleményét Prager. 

Majd így folytatja: „Ilyen módon nem csak a fehérek vannak démonizálva, hanem Amerika is. A hagyományos liberálisoktól eltérően a mai baloldal Amerikára morális pöcegödörként tekint, mely nem csak rasszista, de a New York Times szerint rasszista alapokon is épült.” A továbbiakban leírja, hogy a New York Times álláspontja az, hogy Amerika nem 1776-ban, a Függetlenségi Háború megnyerésével alapult, hanem 1619-ben, mikor az első fekete rabszolgák megérkeztek a kontinensre. Úgy gondolja, félő, hogy ezt nem sokára amerikai iskolák ezreiben fogják oktatni. 

Prager szerint a fent említett két elem keveréke önmagában is veszélyes. Emellett azonban további két „lovast” említ meg.

Értelmet adó cél

Harmadik kiemelkedő fontosságú alapként egy célt nevezett meg, amiben hinni lehet. Ellentétet vél felfedezni a Második Világháború előtti korban, mikor még értéknek számított amerikainak és vallásosnak, főként kereszténynek lenni, valamint a háború óta kialakult, poszt-keresztény, poszt-nacionalista világban. Állítása szerint az „Istennek és nemzetnek” kifejezés, mely régen nagyon jelentőségteljes volt, mára a baloldal szemében nevetségessé és utálatossá vált. 

„Az embereknek ettől még kell valami, amiben hihetnek. Egy eszme követése a legalapvetőbb emberi igény az étel után. A baloldali elhajlás minden formája – feminizmus, környezetvédelem, a Black Lives Matter és az Antifa – betöltötték ezt a vákuumot. Európában a kommunizmus, fasizmus, nácizmus tette ezt az űrrel, melyet a nacionalizmus és a kereszténység bukása hagyott maga után” – szögezi le. 

Hazugsággyár

Utolsó és legfontosabb összetevőnek Prager a hazugságot jelöli meg. „A hazugság a gonosz alapja. Ironikus, hogy maga a rabszolgaság is azon a megtévesztő elméleten alapulva jöhetett létre, hogy a fekete alsóbbrendű a fehérnél. A nácizmus is azt hazudta, hogy a zsidók nem teljesen emberek és ennek köszönhette létezését. A kommunizmus is hazugságokra épült. Lenin, a Szovjet Kommunizmus atyja a szovjet kommunista újságot „Igazságnak” („Pravda”) nevezte el, mivel az volt az igazság, amit a Kommunista Párt annak állított be”- jelenti ki. 

Véleménye szerint több főáramú „hírportál”, mint például a CNN vagy a New York Times az amerikai Pravda-verzióvá kezd válni. „Nincs objektív igazság a baloldalon. Az egyetemek már kijelentették, hogy az „objektív igazság” alapjában véve a „fehérek előjogainak” egy megnyilvánulása.” – állítja.

 „A baloldal elvárja mindenkitől a nyilvános meghunyászkodást, aki nem ért egyet vele – például Drew Brees-től is, a New Orleans Saint játékosától, aki azt állította, hogy aki nem áll a nemzeti himnusz alatt, a zászlót és azokat, akik meghaltak érte szentségteleníti meg – és az ilyen napi szinten megtörténik. Az egyetlen különbség ez és aközött, ami a Mao Kulturális Forradalom alatt történt a szakadárokkal az, hogy nálunk a meghunyászkodás önkéntes – most még.”

Dennis Prager egy személyes történettel zárja cikkét: „Múlt héten, mikor én, zsidóként Santa Monicában egy „fekete üzlet” táblával ellátott boltot láttam, mely abban a reményben tette ki az írást, hogy így majd nem verik szét az üzletet, kirázott a hideg az emlékek miatt, amiket felidézett bennem. Ilyen rossz ma a helyzet Amerikában.”

(The Epoch Times)

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!