Az abortusz, a melegházasság, és az eutanázia betiltását fontolgathatja el Salvador elnöke
Az abortusz, a melegházasság, és az eutanázia betiltását fontolgathatja el Salvador elnöke

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 09. 24.
Sajtóinformációk szerint Nayib Bukele salvadori elnök a Kongresszus elé kíván terjeszteni egy alkotmányos reformot, amely alapján kikerülnének az alkotmányból az abortuszt, az azonos neműek házasságát, valamint az eutanáziát lehetővé tevő rendelkezések. Az elnök tagadta az értesüléseket.

„Szeretnék eloszlatni minden kétséget, nem javaslok semmiféle reformot (a fogantatás pillanatától kezdődően) az élethez való joggal, a házassággal, vagy az eutanáziával kapcsolatban.” – fogalmazott az elnök Facebook-oldalán.

Bukele elmondta, hogy csupán át fogja nézni a szóban forgó javaslatokat, melyeket kérésére Ulloa Felix alelnök készített elő egy jogászokból álló csapattal még tavaly. Ezzel pedig az volt a céljuk, hogy felülvizsgálják az emberi jogokat érintő jogszabályokat, a politikai és gazdasági rendszert, valamint az állam igazságszolgáltatási szervezetét.

A tervezett lépések között szerepel továbbá az elnöki ciklus meghosszabbítása, valamint egy új testület létrehozása is a jelenlegi választási bíróság helyett – legalábbis a beszámolók szerint.

Viszont nem tett említést az államfő sem az elnöki ciklus öt évről hat évre történő meghosszabbításának tervéről, sem a többi, vitatott intézkedésről. De arról sem adott tájékoztatást, mikor terjesztenék a javaslatokat a Kongresszus elé, mely utóbbit az elnök pártja és szövetségesei közösen „uralnak”.

Az elnök kritikusai rögtön neki is mentek a házasságot és az abortuszt érintő előbbi bejelentésnek.

Egyébként El Salvadorban van hatályban Észak- és Dél-Amerika legszigorúbb törvényi szabályozás az abortusz ügyében.

„A világ legmenőbb diktátora”

Az Egyesült Államok salvadori vezető diplomatája mindeközben a helyi „demokrácia hanyatlására” figyelmeztetett. Nayib Bukele nemrégiben módosította Twitter-profilját, és azóta bemutatkozásként az olvasható, hogy „a világ legmenőbb diktátora”. Valószínűsíthetően ez utóbbit az ellene szervezett demonstrációkra válaszul írta ki az államfő.

Korábban a külügyminisztérium öt salvadori legfelsőbb bírósági bírót felvett a „nem demokratikus és korrupt szereplők” listájára. Az amerikai nagykövetség diplomáciai ügyvivője elmondta, hogy az intézkedést az indokolta, hogy a bírák egy szavazás alkalmával engedélyezték, hogy a jövőben újraválasszák az elnököt. Ezt pedig „nyilvánvalóan nem teszi lehetővé az alkotmány”, fogalmazott a diplomáciai ügyvivő.

Bukele szerint az előbbi döntésnek, hogy a salvadori bírókat „fekete listára” tette az amerikai külügy, „semmi köze a korrupcióhoz”. Az elnök ezt színtiszta politikának és az intervenció egyfajta megnyilvánulásának nevezte.

Az államfő pártja, az Nuevas Ideas (Új gondolatok) név alatt futó politikai erő az idén megtartott választáson kongresszusi többséget szerzett, és rögtön ezután lecserélte a legfelsőbb bíróság alkotmányos ügyeket tárgyaló kamarájának öt tagját, valamint a főügyészt.

De nem pusztán ezen lépésekkel vonta magára  a nemzetközi sajtó figyelmét a közép-amerikai ország az elmúlt időben.

Ahogy arról néhány hete beszámoltunk, Salvadorban a világon elsőként lett törvényes fizetőeszköz a bitcoin, melynek bevezetése óriási tömegtüntetésekhez vezetett. Az elnök pedig ezen intézkedés alkalmával is felhasználta a Twittert a történelmi lépés népszerűsítésére – ahogy tőle azt megszokhatták a salvadori emberek. Előszeretettel oszt meg ugyanis mémeket a 40 éves vezető.

(Yahoo/Guardian/Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!