Antiszemita elnököt választottak az Európai Unió Tanácsának - figyelmeztet a portói zsidó közösség
António Costa miniszterelnöksége alatt több zsidóellenes intézkedést is hozott
Antiszemita elnököt választottak az Európai Unió Tanácsának - figyelmeztet a portói zsidó közösség

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 07. 09.
A Portói Zsidó Hitközség súlyos figyelmeztetést küldött az Európai Unió (EU) Tanácsának leendő elnökével, António Costával kapcsolatban, aki tavaly év végén portugál miniszterelnöki tisztségéről a legközelebbi munkatársai körül folyó korrupciós vizsgálatok miatt mondott le. 

A portói zsidó közösség vezetői egy most megjelent könyvben azt állítják, hogy

Costa részt vett a legerősebb portugál zsidó közösség üldözésében,

amely végül a 2015-ös portugál állampolgársági törvény (más néven szefárd törvény) hatályon kívül helyezéséhez vezetett el, ami a 15. században és az azt követő évszázadokban az országból elüldözött zsidók leszármazottai számára portugál állampolgárságot biztosított.

Fél évvel a portugál kormány korrupciós botrányok miatti menesztése után Costát nevezték ki az Európai Unió Tanácsának elnökévé, az EU három legfontosabb vezetői posztjának egyikére.

A portói zsidó közösség egy alapos jelentést állított össze, amelyet az Amazonon ingyenesen közzétett, "A terv! A zsidó életet fenyegetik Európában" címmel, amely dokumentálja Costa szocialista kormányának a zsidó közösség elleni intézkedéseit, és arra figyelmeztetett, hogy

ez most az egész kontinens problémájává válhat, amikor a volt portugál miniszterelnök az év folyamán átveszi új uniós szerepét.

"Fontosnak tartjuk, hogy a nagyközönséggel megismertessük azoknak a történetét, akik hamarosan jelentős szerepet fognak betölteni az Európai Unióban" - mondta Gabriel Senderowicz, a portói zsidó közösség elnöke.

"Az Európai Uniónak van egy terve, amely segíteni hívatott a zsidó élet előmozdításában az elkövetkező években. Ezt azonban veszélyeztetheti egy olyan ember kinevezése, aki a zsidó közösséggel szemben ellenséges, és miniszterelnöksége idején hazájában megpróbálta ellehetetleníteni és támadni azt" - tette hozzá.

"Létfontosságú, hogy az európaiak megismerjék Costa valódi identitását és ideológiáját, és a zsidó világ megértse a kontinens zsidó közösségeire leselkedő veszélyeket."

(Arutz7/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!