Alszik három apucikám, fáradt a két anyum is már
Mesekönyv haladó gondolkodású gyerekeknek
Alszik három apucikám, fáradt a két anyum is már

Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2021. 06. 04.
A Poliámor Család az Család Alapítvány gyereknapra jelentette meg óvodásoknak szánt mesekönyvét. „A gyerekeknek szeretetre van szükségük. Minél többre. A sokszülős családokban többet is kapnak” – hangsúlyozták videóüzenetükben.

Ez nem valós hír, hanem egy szatíra!

„Asztal körül ülünk hatan, lábainknál cica szalad,

Két anyukám van én nekem, apuból is három lehet.

Mese előtt mossunk fogat, sorban állunk mind a hatan,

Furán néztek az oviban, apuk szerint akkor mi van.

Alszik három apucikám, fáradt a két anyum is már,

Szeretjük mi nagyon egymást, az is család, ez is család.”

Ezzel a forradalmian bátor verssel kezdődik a Poliámor Család az Család Alapítvány „Micsoda nagy család!” című mesekönyve. A hiánypótló mű angol eredetijét (The more parents, the more love) John Lover írta, aki korábban olyan nagy sikerű romantikus sci-fiket jegyzett, mint a két férfi és egy űrlény szerelmi háromszögéről szóló Alien Hearts. Az utóbbi években több mesekönyve is megjelent. Mint egy interjúban elmondta, szeretné a szeretet üzenetét eljuttatni a legkisebbekhez is.

A hiánypótló mű verses formában mutatja be egy sokszülős család hétköznapjait. Természetesen semmi megbotránkoztató nincs a könyvben, a rajzok és a szöveg is egy átlagos szeretetközösség normális életét mutatják be.

„Eddig nem volt mesekönyvük a többszülős kisgyerekeknek, ez az aranyos kiadvány őket célozza, illetve azokat, akik szeretnének több szülőt. De természetesen senkit nem szeretnénk kirekeszteni: a „Micsoda nagy család!” üzenetével bármilyen családban nevelkedő gyermek azonosulni tud” – hangzik el a Poliámor Család az Család Alapítvány gyereknapi videóüzenetében. Hozzáteszik: „A gyerekeknek szeretetre van szükségük. Minél többre. A sokszülős családokban többet is kapnak.”

A poliámor mesekönyvet a Progresszív Írók és Költők Egyesülete is méltatta. „A család ott van, ahol szeretet van, és ahol a családtagok összetartozónak gondolják magukat és mernek boldogok lenni együtt. Ahol nincs hazugság, képmutatás, csak befogadás és empátia. Ahol úgy harcolnak a kirekesztés ellen, ahogy mindenkinek kellene!” – olvasható a szervezet közleményékben. 

A Poligám Családok Közössége is üdvözölte a mesekönyv megjelenését.

Hetilapunkban átfogóan foglalkozunk a transzgender őrületről: (18+) Levágott testrészek és durva hormonkezelés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!