"Adjunk esélyt egymásnak" – Joe Biden elmondta győzelmi beszédét
Szóba került a nemzet megosztottsága, a koronavírus-járvány és a klímaváltozás is
"Adjunk esélyt egymásnak" – Joe Biden elmondta győzelmi beszédét

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 11. 08.
Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden szombat éjjel a Delaware államban lévő Wilmingtonban mondott beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte meg.

A Hetek ünnepi előfizetői akciójában a nyomtatott és online hetilap csomagra előfizetők között több mint 80 értékes nyereményt sorsolunk ki. A fődíj egy Dacia Sandero személyautó. Minden az akció keretében előfizető olvasónk hetekes maszkot kap ajándékba. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

"Nem fogok takarékoskodni az erőfeszítésekkel és a kötelezettségvállalásokkal, hogy gátat vessek a járványnak" - jelentette ki, és közölte, hogy már hétfőn tudósokból és szakértőkből álló csoportot nevez ki, hogy segítsen megbirkózni a feladattal.

Beszédében hangsúlyozta: büszke arra, hogy demokrata párti politikus, de nem demokrata párti elnök lesz, hanem valamennyi amerikai elnöke.

Felidézte, hogy 74 millió amerikai szavazott rá, többen, mint bármelyik elnökre az amerikai történelem során.

"E nemzet tagjai hallatták hangjukat. Egyértelmű győzelemhez juttattak bennünket, meggyőző győzelemhez" - fogalmazott. Hozzátette, hogy megérti azoknak a kiábrándultságát, akik vetélytársára, Donald Trump jelenlegi elnökre voksoltak, de - mint mondta -

"adjunk egymásnak egy esélyt. Itt az ideje, hogy félretegyük az éles retorikát, lehűtsük a kedélyeket és ismét egymásra nézzünk, beszéljünk egymással. Eljött az idő, hogy begyógyítsuk a sebeket Amerikában. Olyan elnök leszek, aki nem megosztja, hanem összefogja az embereket"

- hangoztatta.

Kifejtette: azt szeretné, ha kormányzata összetétele tükrözné Amerikát, az amerikai társadalmat. Feladata fontos részének nevezte az Egyesült Államokban meglévő rendszerszerű fajgyűlölet elleni küzdelmet, valamint a klímaváltozás visszaszorítását.  

Kamala: új nap virradt Amerikára

Joe Biden előtt Kamala Harris kaliforniai szenátor, az alelnöki tiszt várományosa mondott beszédet. "Új nap virradt Amerikára" - hangoztatta. Saját pályájára hivatkozva leszögezte, hogy "Amerika a lehetőségek földje", ahol az érvényesüléshez csak akarat, szorgalom és tudás szükséges.

"Én lehetek az első női alelnök, de nem az utolsó"

- mondta. Felidézte, hogy amikor anyja 19 évesen Indiából Amerikába érkezett, el sem tudta volna képzelni ezt a pillanatot, ám erősen hitt egy olyan Amerikában, melyben ez a pillanat eljöhet.

A leendő alelnök beszédében külön méltatta a nőket, asszonyokat - különösen a feketéket -, akik támogatták, és felemlegette a nők előtt még mindig tornyosuló társadalmi akadályokat. Egyúttal bátor férfiként beszélt Joe Bidenről, mert volt mersze áttörni az egyik legerősebb gátat: nőt választani alelnökének.

Kamala Harris - aki nemcsak az első női, de az első fekete és az első dél-ázsiai származású alelnök is lesz - kitért az afroamerikaiakra, akik - szavai szerint -

"nem túl régen szabadultak fel a rabszolgaságból és a rasszizmus rémségéből",

amelynek hatásai még mindig érződnek. Beszédében a kisgyerekekhez is szólt, nekik címezve azt mondta, hogy merjenek álmodni, legyen bennük eltökéltség.     

A beszédek elhangzása után a pódiumon megjelentek Biden családtagjai és Harris férje is, Wilmingtonban tűzijátékkal ünnepeltek Joe Biden és Kamala Harris hívei.

(MTI/Hetek)

Előfizetői nyereményakció
Előfizetői nyereményakció

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!