A Nemzetközi Bíróság az invázió azonnali leállítására szólította fel Moszkvát
A Nemzetközi Bíróság az invázió azonnali leállítására szólította fel Moszkvát

Youtube/United Nations

2022. 03. 17.
A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (ICJ) szerdán ukrajnai hadműveleteinek azonnali leállítására szólította fel Oroszországot, és aggodalmát fejezte ki a Moszkva által alkalmazott erőszak miatt.

Határozatában a bíróság hozzátette: Oroszországnak azt is biztosítania kell, hogy az ellenőrzése alatt álló vagy általa támogatott más katonai erők se folytassák a hadműveletet.

Ukrajna nem sokkal azután nyújtotta be keresetét az ENSZ intézményei közé tartozó bíróságon, hogy Oroszország február 24-én megkezdte ukrajnai háborúját.

Kijev arra hivatkozott, hogy Moszkva azon indoka megalapozatlan, miszerint azért indította meg a hadműveleteket, hogy megakadályozza a kelet-ukrajnai orosz ajkú lakosság kiirtását.

A március elején tartott meghallgatások során az ukrán vezetés azzal érvelt, hogy Oroszország visszaélt az 1948-as népirtási egyezményben foglaltakkal, amikor Ukrajna által elkövetett állítólagos népirtásra hivatkozva teremtett jogi alapot saját a katonai inváziójához.

Kijev szerint Kelet-Ukrajnában nem fenyeget népírtás veszélye.

Oroszország nem vett részt az ICJ meghallgatásain, hanem írásos dokumentumot nyújtott be amelyben azzal érvelt, hogy a bíróságnak nem lenne szabad ebben az ügyben intézkedéseket elrendelnie. A Nemzetközi Bíróság ítéletei elvileg kötelező erejűek, de semmilyen eszköz nincs a betartatásukra.

Ha egy ország nem tartja be a bíróság utasítását, a testület az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordulhat, ahol azonban Oroszország állandó tagsággal és vétójoggal rendelkezik.

Az ugyancsak hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze, Karim Khan szerdán ellátogatott Ukrajna keleti részébe, ahonnan videoösszeköttetésen keresztül Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel is tárgyalt.

"Egyetértettünk abban, hogy minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy biztosítsuk a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartását, és megvédjük a polgári lakosságot a támadásoktól"

- nyilatkozott Khan az egyeztetést követően.

A főügyész a múlt héten jelentette be, hogy hivatala a lehető legrövidebb időn belül vizsgálatot indít az Ukrajnában elkövetett esetleges háborús bűncselekmények ügyében. Khan elmondta, hogy a vizsgálatot 39, a római egyezményhez csatlakozott ország - köztük Németország, Nagy-Britannia és Georgia - felkérésére indították el.

Míg a Nemzetközi Bíróság országok közötti nézeteltérések ügyében jogosult ítélkezni, a Nemzetközi Büntetőbíróság a háborús bűnökkel gyanúsított személyek ügyében jár el.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!