A Medián felmérése szerint a kampány hajrájában a kormánypárt megerősítette a fölényét: bő egy héttel a voksolás előtt a szavazókorú népesség 40 százalékának, a választani tudó szavazók 50 százalékának a támogatását élvezi – írja a hvg.hu.
A felmérés szerint a Fidesz 128, a közös ellenzék pedig 71 mandátumra számíthat.
Megjegyzik, hogy mindez jelentős mozgósítottság mellett következett be, ugyanakkor túl sok tartaléka ezek után egyik politikai erőnek sem lehet.
A Medián szerint az is a kormánypárt mellett szól, hogy a lakosság kétharmada, de még az ellenzéki szavazók egyharmada is a Fidesz győzelmére számít.
(Hetek / hvg.hu)