A Hetek ünnepi előfizetői akciójában a nyomtatott és online hetilap csomagra előfizetők között több mint 80 értékes nyereményt sorsolunk ki. A fődíj egy Dacia Sandero személyautó. Minden az akció keretében előfizető olvasónk hetekes maszkot kap ajándékba. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon. 

Hogy vagy? Mennyire fáradtál el a sűrű terhelés miatt?

Köszönöm a kérdést. A testem olykor fáradt, de közben nagyon boldog vagyok, így ez mindent felülír.

Hogy tudod feldolgozni ezt a sűrű időszakot, ezeket a sikereket? Bajnokok Ligája menetelés, aztán kijutás az Európa-bajnokságra, majd feljutás a Nemzetek Ligája „A” divíziójába...

Nyilván a sikereket sokkal könnyebb feldolgozni. Ezzel nem gyűlik meg úgy az ember baja, mondhatjuk – megédesítik a hétköznapokat a történtek. Olyan sikereket értünk el klub és nemzeti szinten is, ami örökké pozitív emlék lesz, és amiből nagyon sokáig lehet majd táplálkozni és energiát meríteni.

Milyen gyerekkori emlékeid vannak a válogatottról?

Gyerekkoromból konkrétan Király Gáborra emlékszem, de későbbről Gera Zoltán és Hajnal Tamás is előttem vannak. Mindig csodálva néztem a válogatottat, még azon is gondolkoztam gyerekként, hogy milyen lenne válogatott játékosnak lenni, de idővel ezek a célok egyre távolabb kerültek. Nagyon örülök, hogy végül nekem is megadatott, hogy a nemzeti válogatottban játszhatok és ilyen sikereket érhetek el a csapattal. Most fordult ilyen téren a kocka, minket figyelhet a mai fiatalság, mi szolgálhatunk példaként előttük. Ezért is fontosak a jó eredmények, mert így ők is jobban szeretnének majd válogatott mezt húzni magukra egyszer és hasonló jövőbeli sikeres képet képzelhetnek maguk elé.

Akkor te kifejezetten figyelsz arra, hogy jó példa legyél a pályán és azon kívül is?

Abszolút, így ahogy mondod!

Megvalósítod a Fradi jelszavát: Erkölcs, Erő, Egyetértés?

Igen, ha jobban belegondolok, ez teljesen beleillik a filozófiámba. (nevet)

Ki volt a gyerekkori példaképed?

Ha Magyarországot nézzük - mivel a Hajdúságban nőttem fel, Debrecenben nevelkedtem - Bőör Zoliért rajongtam. Ha a nemzetközi futballra gondolok, akkor pedig egyik példaképem Wayne Rooney volt, a megalkuvást nem tűrő, csupaszív játéka miatt, a másik pedig Andres Iniesta a Barcelonából. Sajnálom, hogy pont most, amikor ellenük játszunk, már nincs a csapatnál, őt tartom minden idők egyik legjobb és legintelligensebb játékosának.

Ha már gyerekkor, hogy fedeztek fel? Mikor jött el az a pont, hogy focista leszel?

Téglásban kezdődött, tornákra jártunk és a Debrecen ellen is játszottunk, felfigyeltek rám és kilenc évesen bekerültem az ottani utánpótlásba is. Egyszerre a Téglás csapatában és a Debrecen utánpótlásában is játszottam, aztán idővel csak a Debrecen maradt és ott nevelkedtem tovább.

Ott sajnos nem tudtál annyira befutni, alsóbb osztályokban kellett szerepelned. Volt, hogy abba akartad hagyni? Mi volt az, ami ilyenkor mégis továbblendített?

Volt olyan időszak igen, amikor nem éreztem, hogy jönnének a visszaigazolások, és úgy tűnt, hogy nem térül meg az a munka, amit belefektettem. Volt egy megtorpanás, nagyon vágytam arra, hogy valahol többet játsszak, még nagyon fiatalon. Ezért két évre visszatértem Téglásra 14-15 évesen, ahol aztán játszottam az ifiben és a felnőtt csapatban is. Aztán volt egy torna, ahol egy budapesti játékosmegfigyelő, Németh János felfigyelt rám, és Pestre akart csábítani, hogy jobban szem előtt legyek. Végül nem mentem Pestre, de mégis  az ő buzdítására újra szerencsét próbáltam Debrecenben. Ott újult erővel, újult felfogással - köszönhetően a pozitív visszacsatolásnak, hogy igenis valaki látott bennem valamit – játszottam, és az utánpótlásban elkezdtek alakulni a dolgok, aminek köszönhetően a meghatározóbb játékosok közé tartoztam minden korosztályos csapatomban. Olyan edzők kezei alatt játszhattam, mint például Sándor Csaba vagy Gyarmati András. Szépen elkezdtem végig járni a szamárlétrát, kiemelt U17-U19, majd Létavértes, ami akkoriban a Loki fiókcsapata volt és az NBIII-as felnőtt bajnokságban versenyzett, majd a DVSC-DEAC Kondás Elemér irányítása alatt az NBII-ben.

Szépen ki volt építve a rendszer, megvolt a fokozatosság, csak onnan már sajnos nem sikerült belépni azon a bizonyos kapun,

az „igazi nagybetűs életbe”, az NBI-be. Így elkerültem kölcsönbe Mezőkövesdre, ahol első évben feljutottunk az NBI-be, a másodikban pedig búcsúztunk. Távoztam, mivel 23 évesen jóformán nem kaptam lehetőséget bizonyítani az első osztályú bajnokikon. Ekkor hívott fel Pajkos János, aki Balmazújvárosba csábított, ott játszottam három évet a feljutásig. A negyedik év, vagyis a történelmi NBI-es év után pedig szerintem már lassan mindenki ismeri a sztorit.

Mi motivált, hogy túllendülj a nehézségeken? Mentálisan erős voltál és ezért jobb és jobb akartál lenni? Vagy jókor voltál jó helyen?

Nagyon jól látod, hogy jókor kell lenni jó helyen,

de készen kell állni arra, hogy éljél a lehetőséggel, ami jön az életben.

Mert ha addig nem úgy készültél, hogy készen álljál rá, akkor elmegy melletted a lehetőség. Lehet azt mondani, hogy 26 évig készültem arra, hogy helytálljak ilyen szinten is, mert akkor jött a lehetőség.

Szerencsére Balmazújvárosban is olyan játékosokkal és szakmai stábbal dolgozhattam, akik többet akartak, mint átlagosnak lenni, szerencsére ezek az erők jókor voltak jó helyen, ezek összeadódtak, ennek köszönhetően sikerült egy kiemelkedő eredményt elérni, amivel feljutottunk az NBI-be és úgy gondolom, hogy tisztesen helyt is álltunk. Annak ellenére, hogy kiestünk, én sikerként könyvelem el azt, amit ott elértünk, mert szerintem nagyon sok ember szurkolt nekünk, akik azt láthatták bennünk, hogy mi olyanok vagyunk, mint a szegénylegény a népmesében, aki felszerelés nélkül elindult. Tényleg csak egy hajszálon múlt, hogy sikert érjünk el, vagyis, hogy bent maradjunk az NBI-ben.

Sajnos sok fiatal túl korán "elhiszi magát", miután bejutott az NBI-be, van egy jó fizetésük és hátra dőlnek. Hogy lehet mégis kitűnni ebből a mezőnyből, nem beleszürkülni, hanem jobbnak és még jobbnak lenni?

Az első kérdésre nem reagálnék, mert nem tudom valóban így van-e. Utóbbiról viszont van véleményem. Szerintem ez belülről fakad, maga a munkamorál, hogy kit mi jellemez, az otthonról hozott értékek hihetetlenül fontosak. Nagyon sok minden azon múlik, hogy milyen felfogással rendelkezik az illető az életről vagy adott esetben van-e segítsége, akiben bízik, és jó irányt mutat neki.

A kitartás a kulcsszó, ez jelentheti a különbséget játékos és játékos között.

Fontos, ki mennyi időt és energiát hajlandó folyamatosan belefektetni és mennyire céltudatosan teszi ezt – nem csak akkor, amikor éppen jól mennek a dolgok vagy csak időszakosan, például egy-két évig. Ennek belülről kell fakadnia, és kell hozzá szenvedély, ami miatt a munkát élvezettel végzed el, nem pedig nyűgként gondolsz rá: nem úgy, hogy nem is szeretek igazán futni, edzeni, gyakorolni. Persze van, amikor fáradt az ember, túlterheli magát, ami miatt egy picit nyűgös, de alapvetően a hétköznapokban a focinak szenvedélynek kell lennie, akár megélsz belőle, akár nem. Függetlenül attól, hogy valaki többet vagy kevesebbet keres vele. Én nagyon boldog voltam akkor is, amikor kevesebbet kerestem, mert akkor is imádtam focizni, és nem cseréltem volna el semmilyen más munkahelyre, mert sohase munkaként tekintettem rá.

Akkor te most jókor kerültél jó helyre, mert Rebrov is elsősorban olyan játékosokra épít, akik napról napra jobb játékosokká akarnak válni. Ennek köszönhető a BL-szereplés is?

Így van, pontosan ez a lényeg. Amikor alsóbb szinten focizol, akkor is kell, hogy meg legyen benned a fejlődésre való vágy. Akár focizol, akár mást csinálsz, fejlődni akarj, akard tovább kepézni magad, olvasni, tanulni. Az a legjobb, ha egy kicsit mindennap vágyik és igyekszik jobbá válni az ember.  Ezzel leszünk többek és érettebbek, és ahogy idősebbek leszünk, egyre jobban megértjük és átlátjuk, hogy mi miért történik vagy történt a múltban, és igenis mekkora ráhatásunk lehet bizonyos dolgok alakulására.

Milyen a kapcsolatod Rebrovval? A képeken ő mindig szürke, semmi érzelem sincs az arcán, te pedig folyton mosolyogsz.

Igen, én is láttam ilyen mémeket. (nevet) Nyilván ő nem ilyen a színfalak mögött, az edzésen, de amikor a média látja, akkor ő fejben már a meccsen jár és minden idegszálával a feladatra koncentrál. Hétközben is ez a munkamorál jellemzi őt, ez ragad át a csapatra is, itt érzi mindenki, hogy nem lehet lazsálni, nem lehet az, hogy nem figyelsz a részletekre, nem lehet az, hogy egyik meccsen kevésbé szívod fel magad, vagy nem teljesítesz úgy, ahogy a stáb felkészít. Látod, hogy nincs különbség a csapatok között, mindenki ellen ugyanúgy elemeznek és felkészítenek, hogy mire kell figyeljünk, és hogy hogyan kell játszanunk. Ha látod, hogy az edző és edzői stáb ennyi energiát fektet bele, akkor mi játékosként hogyan is tehetnénk kevesebbet? A másik, hogy ott lehet mögötted egy vagy kettő játékos a sorban, akik hozzád hasonlóan tudnak majd focizni, ha megkapják a lehetőséget, szóval csipkednünk kell magunkat.

Ki is jelentették többször, hogy az új igazolások nem feltétlenül azért történnek, mert valakivel már nem számolnak, egyszerűen azt szeretnék - bármennyire is jól mennek a dolgok-, hogy ne kényelmesedjünk el. Nyilván, ha az ember helyére érkezik egy minőségi játékos, akkor elkezdi csipkedni magát, mert bent akar maradni a kezdőben, vagy éppen be akar kerülni, mindig megvan a cél.

 

 

 

 

View this post on Instagram

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A post shared by Dávid Sigér (@sigi018)

Tudott meríteni a válogatott a Fradi meneteléséből? Mondhatni, hogy átragadt a ti szemléletetek a többiekre? 

Nem lehet azt mondani, hogy mi négyen változtattuk volna meg a szemléletet. Az viszont igaz, hogy egyénileg tapasztalatban, erőnlétben és meccsritmusban hozzánk tett a Bajnokok Ligája, emiatt önbizalommal felvértezve és felkészültebben tudtunk a válogatotthoz érkezni.

Minek tudható be, hogy most ilyen stabil a válogatott? Jobb a csapat erőnléte vagy Rossi taktikája a kulcs?

Felülről indul minden, van egy vezetőség, egy szakmai stáb és ugye a játékosok. Kialakul egy terv és ennek megfelelően elkezdődik a terv megvalósítása felülről lefele. Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy sikerült az adott pozíciókra a megfelelő személyeket kiválasztani. A stáb, aki ki lett jelölve, kitalált egy taktikát, amely szemléletmódnak megfelelően figyelték a mérkőzéseket, játékosokat, hogy ki illeszkedik bele, abba a rendszerbe, amit ők akarnak játszani. Az idei teljesítmény után bátran kijelenthetjük, hogy nekik is jól működött a tervük, mi pedig megtettük a pályán, ami tőlünk telt, csapatmunka volt.

Azt gondolom, hogy jelenleg sok olyan alázatos játékos van a válogatottban, akik igenis nagyon keményen hajlandóak dolgozni a sikerért,

jó értelemben véve egymásról tépik le a mezt, hogy játszhassanak, de aki végül nem kerül be a kezdőbe, az is úgy száll be akár csereként, hogy nincs megsértődve, hanem odateszi magát, hogy segítse a csapatot. Nagyon jó szellemiség uralkodik, a sikerek ezt csak tovább erősítették és minden csapat körül dolgozó személy is ugyanúgy megérdemelte ezeket a sikereket, mert az Ő elkötelezett munkájuk is kellett a háttérben ahhoz, hogy illeszkedjenek a fogaskerekek a gépezetben.

Úgy látszik most tényleg minden összeállt.

Nyilván a sikerek után így azonosítják ezt az emberek, hogy minden jó, minden jól működik, de szerencsére ez valójában is így van, persze van még mit fejlődni. Vannak jó pillanataink, jó periódusok, amikor látni, hogy jól játszik a csapat, és élvezettel focizunk. Már kevesebb az olyan meccs, hogy valahogy behúzzuk a győzelmet helyzetek vagy szép játék nélkül, bár a végén ugye mindig csak az eredmény számít, szóval néha belefér az is.

Élvezzük, hogy a csapattal olykor beszorítjuk az ellenfelet,

persze, van, amikor átadjuk a területet, ők jönnek egy kicsit. De olyan futballt játszunk amivel, tudjuk irányítani a mérkőzéseket, olyan ellenfelek ellen is, akik erősebbek nálunk. Ez tényleg egy nagy fegyvertény és nem egyszer nem kétszer megmutatta a csapat, hogy erre képesek vagyunk. Tehát most már egy tendenciáról beszélhetünk. Az összetartások alatt is érezzük, hogy jó irányba halad a válogatott.

Minek köszönhető ez a jó közeg, ami most jelen van? Hogyhogy Gulácsi, Orbán vagy Szoboszlai nélkül is ilyen eredményes tud maradni a válogatott?

Erről beszélek, hogy sok az olyan játékos, aki meg akarja mutatni a tudását. Mindamellett, hogy úgy válogatták ki a játékoskeretet, hogy meg tudják valósítani azt, amit játszatni akarnak velünk. Persze az a legjobb, ha teljes a keret!

Hogy tudtatok élesek maradni az Eb-re való kijutást követően? Sok válogatott már nem igazán veszi komolyan a Nemzetek Ligája meccseket.

Úgy lehetséges, hogy sikerre éhes játékosok vannak a pályán. Lehetnek bizonyos hiányosságaink, de ha valaki sikerre éhes, az már egy fél győzelem. Amikor mindenki sikerre éhes egy csapatban, az posztonként összeadódik, és ez igen nagyot tud szólni. Nem elégedtünk meg azzal, hogy megvan az Eb, mindenki további sikereket akar elérni. Könnyebb fennmaradni a hullámon, mint megint felkerülni és meglovagolni. Minden egyes győzelem – akár egy edzésen is –, építi ezt a győztes mentalitást, ezt kell tovább vinni.

Hogy éltétek meg hogy Rossi lebetegedett?

Érdekes, mert lehet, hogy az is erősítheti a csapategységet, amikor történik egy nem hétköznapi dolog, ami kizökkenti a csapatot. Akkor azt mondod magadnak, még jobban képben kell lenni, még jobban figyelni kell a dolgokra, mert nincs itt a szövetségi kapitány. Amit elmondtak, azt még jobban a fejemben tartom, mert nehéz korrigálni, nehéz belenyúlni a meccsbe. Elmondhatom, hogy jól reagált az ideiglenes helyzetre a csapat.

Hogy tudod levetkőzni a megilletődöttséget?

Nem is tudom, miből fakad, talán a természetemből vagy a tapasztalatomból, amit most nem a pályafutásomra értek, hogy sokat játszottam volna ilyen ellenfelek ellen. De már lassan 30 éves vagyok, és elmondhatom, hogy sok meccsen játszottam és sok mindenen keresztülmentem. Ha visszagondolok, mindig arra jutok, hogy megérdemlem, hogy itt legyek akár ezen a szinten is és játsszak.

Ha esetleg sokkal jobb is az ellenfél, nekem jobban kell akarnom, mint amennyire ők akarják.

Ha mindent megteszek, ami tőlem telik, kihozom magamból  a maximumot, ha valami nem is jól jönne össze, akkor is tiszta a lelkiismeretem, és nyugodtan kijelenthetem, hogy tényleg úgy küzdöttem, ahogy tőlem telt és megpróbáltam mindezek mellett megvalósítani a csapat taktikáját. Ha mindent megteszel, ami lehetséges – akár ilyen nagy csapatok ellen is – akkor az valamilyen eredménnyel fog párosulni. Ha valamiért mégsem állnak össze a dolgok, és nem jön a várt végeredmény, hiszen ez is benne van a pakliban, akkor is azt mondom megilletődve semmiféleképpen nem szabad pályára lépni. Még csak azt se mondhatjuk, hogy teher van rajtunk, mert senki nem várhatja el, hogy nyerjünk egy Juventus vagy egy Barcelona ellen, reálisan tudni kell mekkorák a különbségek. Ha viszont egyszer mégis sikerülne...