A foci Eb alatt szivárványszínű lesz a müncheni stadion két napra
A foci Eb alatt szivárványszínű lesz a müncheni stadion két napra

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 06. 12.
A müncheni Pride alkalmából szivárványszínű fényfestést kap a müncheni Allianz Aréna június 22-én és 23-án.

A stadion lesz az egyik helyszíne a héten induló foci-Eb-nek (összesen 6 meccset játszanak majd itt), az említett két napon viszont nem lesz mérkőzés az Arénában.

Az Allianz Arena szivárványos „díszkivilágítása” már a 2021-es Eb idején is vita tárgyát képezte. Az Európai Labdarúgó-szövetség ugyanis nem engedélyezte, hogy szivárványszínű legyen a stadion a német–magyar meccs alatt, melyen a németek így akartak üzenni a magyar szurkolóknak, hogy felháborítja őket az akkor elfogadott magyar gyermekvédelmi törvény. A Európa-bajnokság szervezői közölte, hogy világnézetileg semleges szervezetként úgy látják, a szivárványos vonatkozó felhívás a magyar országgyűlés egyik döntését kritizálja, amit egy politikai üzenet, ezért a kérésnek nem tehetnek eleget.

Az UEFA akkori döntését München főpolgármestere, Dieter Reiter szégyenteljes döntésnek nevezte, Szijjártó Péter külügyminiszter viszont ennek kapcsán közölte, hogy rendkívül károsnak tartja azt, ha összekeverik a sportot a politikával.

(Süddeutsche Zeitung / Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!