A Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás
A Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

FB/KÖVIZIG

2024. 09. 25.
Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében továbbra is másodfokú az árvízvédelmi készültség - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán reggel a Kossuth rádióban.

Siklós Gabriella a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban azt mondta, ezeken a területeken a vízügyi szakemberek továbbra is 24 órás figyelő szolgálatot tartanak, és ahol kell, beavatkoznak: buzgárokat, szivárgásokat, csurgásokat szüntetnek meg.

A Duna felső szakaszán ugyanakkor megkezdődött a károk felmérése, és megindultak a helyreállítási munkák.

A térségből a védekezésben részt vett tiszai igazgatóságok több száz munkatársa indult haza, az öt dunai igazgatóság - amelyeknek a területeit az árhullám érintette - dolgozói a továbbiakban már el tudják látni a munkát:

megnézik az állami töltésvonalakat, felmérik hol gyengült meg a töltés, hol keletkezett olyan kár, ahol be kell avatkozni

- tette hozzá a szóvivő.

A több helyen felhalmozódott uszadékok eltávolításáról Siklós Gabriella kérdésre válaszolva azt mondta, ahol az önkormányzatok védekeztek, ott a helyhatóság feladata az uszadékok eltávolítása a vízből, az állami védekezési területekről pedig a vízügyesek távolítják fel az uszadékot.

Kitért arra is, hogy a mostani szélsőséges időjárási viszonyok között a vízügyi dolgozók folyamatosan figyelemmel kísérik a területeket, és készek arra, hogy bármikor beavatkozhassanak, ha szükséges.

Az árhullám apadásával megkezdődött a vízpótlás: a holtágak, csatornák feltöltése - közölte a vízügyi szóvivő.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!