A brit Metodista Egyház szerint kerülni kell a férj és feleség szavakat, mert azok sértőek lehetnek
Botrányt váltott ki az egyház új befogadó nyelvezeti útmutatója
A brit Metodista Egyház szerint kerülni kell a férj és feleség szavakat, mert azok sértőek lehetnek

Forrás: Shutterstock/Joseph Perone

2024. 01. 04.
Az év utolsó napjaiban a Metodista Egyház azzal lepte meg a híveit az Egyesült Királyságban, hogy közzétette új Befogadó Egyházi Nyelvezeti Útmutatóját. Ez többek között azt tartalmazza, hogy a "férj" és "feleség" kifejezéseket kerülni kell, mert azok sértőek lehetnek. 

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

Az Egyház közleménye szerint "venni kell a bátorságot a nehéz kérdések megvitatásához, és fel kell ismerni, hogy gyakran kirekesztünk embereket". Éppen ezért a közösség azt javasolja, hogy kerülni kell minden olyan nyelvezetet, amely ezt idézné elő. Majd később ki is fejtik, hogy mire gondolnak pontosan: szerintük Isten teremtése az élet végtelen variációjú formáját alkotta meg - ezért az olyan ártalmatlannak tűnő kifejezéseket, mint a férj és feleség, is jobb volna kerülni, mert sokan nem tudnak azzal azonosulni. 

 

Ehelyett inkább a "szülő", "partner", illetve "gyermek" kifejezéseket ajánlják, amelyek kellően semlegesek ahhoz, hogy senkit ne hozzanak kellemetlen helyzetbe. Hasonlóképpen kerülnek feketelistára a "fiútestvér" és "lánytestvér" kifejezések, hiszen azok nem veszik figyelembe a nembináris embereket. Ehelyett érkezik is a javaslat: barátaink, testvéreink, Isten gyermekei. Ugyanúgy az angolban ismert női és férfi névmások is áldozatául estek a Metodista Egyház "megújulásának".

A Metodista Egyházból a hasonló lépések miatt tömegével válnak ki a hívők, de konkrétan az ünnepi időszakra időzített gyalázatos lépést is sokan bírálták. Franklin Graham világhírű evangélista például arra figyelmeztet, hogy a metodisták ezzel Isten beszédét próbálják meg átszerkeszteni, megváltoztatni, hogy az a világ kultúrájához idomuljon. Szerinte

keresztényként nem arra hívott el minket Isten, hogy nehogy másokat megsértsünk - hanem arra: hogy hirdessük Isten igazságát. 

Ajánljuk figyelmükbe a Hetek Képbehozó magazinját, amely a Nyugaton kibontakozó keresztényüldözéssel foglalkozik. Ebben többek között Franklin Grahammel is exkluzív interjút készítettünk. A kiadványt ide kattintva tudja megrendelni.

(Western Journal)

Előfizetés

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!