75 ezren mentek utcára azért, hogy Macron visszadobja a bevándorlás szigorításáról szóló törvényt
Az elnök előre megmondta, hogy a lehető leghamarabb szeretné kihirdetni a törvényt
75 ezren mentek utcára azért, hogy Macron visszadobja a bevándorlás szigorításáról szóló törvényt

Forrás: Shutterstock/Frederic Legrand - COMEO

2024. 01. 22.
A bevándorlást szigorító új francia szabályozás ellen tízezrek tüntettek vasárnap 160 francia városban, arra kérve Emmanuel Macron államfőt, hogy ne írja alá a szervezők szerint a "szélsőjobboldal ideológiai győzelmét jelentő" új törvényt.

A legnagyobb megmozdulás Párizsban volt, a rendőrség szerint 16 ezer, a CGT szakszervezet szerint 26 ezer résztvevővel.

A hatóságok szerint országszerte 75 ezren, a CGT szerint 150 ezren tiltakoztak.

A 201 közéleti személyiség és szakszervetek által meghirdetett tüntetések célja nyomásgyakorlás a kormányra négy nappal azelőtt, hogy az Alkotmánytanács közzéteszi véleményét a decemberben elfogadott törvénytervezetről. A köztársasági elnök előzetesen jelezte, hogy a lehető leghamarabb szeretné kihirdetni a törvényt.

A parlament által december 20-án elfogadott bevándorlási törvény a harmincadik, szigorításokat előíró szabályozás az elmúlt négy évtizedben Franciaországban.

A kormány eredeti törvényjavaslata két pilléren nyugodott:

  1. szigorúbban lépett volna fel a bűnelkövető külföldiekkel szemben, és megkönnyítette volna a kitoloncolásukat,
  2. valamint a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban feketén dolgozó külföldiek helyzetét legalizálta volna, munkavállalási és tartózkodási engedélyt adott volna nekik, és támogatta volna az integrációjukat.

Ez utóbbi passzust a jobboldal nem támogatta, de az elfogadott szöveg lehetőséget ad a prefektusoknak, hogy egyéni elbírálás alapján és a munkáltató előzetes beleegyezése nélkül rendezzék több százezer ember helyzetét. A jobboldali támogatással elfogadott szöveg kanadai mintára kvótákat vezet be, amelyek a következő három évre felső határt szabnak a Franciaországba beengedett gazdasági bevándorlók számára.

Az illegális tartózkodás bűncselekményének visszaállítását is megszavazták a képviselők, de az nem vonhat maga után elzárást, kizárólag pénzbírsággal jár. Vitatott kitétel a szociális támogatásokhoz való hozzáférés szigorítása is: a létrejött kompromisszum lényege, hogy különbséget tesz európai uniós és nem uniós állampolgárok között, illetve aszerint, hogy a kérelmező dolgozik-e vagy sem.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!