65 éves zsidó asszonyt lökött ki az erkélyről, megúszta a pert - tömegek vonultak utcára Párizsban
Az Allahu Akbart kiáltó férfit beszámíthatatlannak minősítették
65 éves zsidó asszonyt lökött ki az erkélyről, megúszta a pert - tömegek vonultak utcára Párizsban

Forrás: Youtube/France24

2021. 04. 26.
Tízezrek tüntettek Franciaországban és Izraelben vasárnap egy 2017-ben Párizsban elkövetett antiszemita jellegű gyilkosság perének megtartásáért. A zsidó vallású Sarah Halimi gyilkosának felelősségre vonása azért maradt el, mert az igazságszolgáltatás beszámíthatatlannak minősítette az elkövetőt, aki a tette előtt kábítószert fogyasztott.

Emmanuel Macron francia államfő kérésének megfelelően a francia igazságügyi miniszter még a megmozdulások előtt bejelentette, hogy a kormány törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé a büntetőjogi felelősség módosításáról.

A 65 éves ortodox zsidó Sarah Halimit 2017-ben a 27 éves szomszédja, Kobili Traore súlyosan bántalmazta, majd "Allahu Akbar" kiáltással lehajította az erkélyről.

A legmagasabb francia jogi szervezet, a semmítőszék április 14-én elismerte a gyilkosság antiszemita jellegét, ugyanakkor azt is kimondta, hogy

nem lehet per az ügyben, miután az elmeorvos-szakértők szerint a kábítószert fogyasztó elkövető a gyilkosságot "delíriumos roham" hatására követte el, és ezért nem vonható felelősségre a tettéért.

A férfi a gyilkosság óta pszichiátriai kezelés alatt áll egy kórházban.

A semmítőszék a párizsi fellebbviteli bíróság 2019-es döntését hagyta jóvá, amely kimondta, hogy az elkövető beszámíthatatlan, és ezért elrendelte a legalább húszéves kórházi gyógykezelését.

A vasárnapi párizsi tüntetést a Lépjünk fel Sarah Halimiért elnevezésű egyesület szervezte, s a megmozduláson mintegy 20 ezren vettek részt, kezükben "Igazságszolgáltatás nélkül nincs köztársaság", "Igazságot Sarah Haliminek", "Nincs jog igazságszolgáltatás nélkül" feliratú táblákat tartva a magasba.

"A kiáltás meghallatszott, a remény visszatért. A remény ti vagytok"

- mondta a tömeg előtt a megölt nő testvére, William Attal, aki szerint testvérét kétszer gyilkolták meg, először Traore, majd a francia igazságügyi rendszer.

A tüntetésen közéleti emberek, művészek és televíziós személyiségek is kifejezték szolidaritásukat Sarah Halimi hozzátartozóinak, és a törvény megváltoztatását követelték üzeneteikben, amelyeket egy óriáskivetítőn olvashatott a tömeg. A párizsi megmozduláson jelen volt többek között Anne Hidalgo párizsi főpolgármester is.

Hasonló jellegű megmozdulást tartottak más francia városokban (Bordeaux, Strasbourg, Marseille) is. Tel-Avivban is több százan gyűltek össze a francia nagykövetség előtt, ahol izraeli képviselők fejezték ki szolidaritásukat a megölt nő családjának és a franciaországi zsidó közösségnek.

Új törvényjavaslattal oldanák meg a helyzetet

Emmanuel Macron egy hétfőn megjelent interjúban sürgette a francia jogszabályok megváltoztatását. Korábban, 2020 januárjában, jeruzsálemi látogatásán úgy fogalmazott, hogy szükségesnek tartja a per megtartását.

Akkor a legjelentősebb francia bírák arra figyelmeztették az államfőt, hogy az ő dolga nem a véleményezés, hanem az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolása.

Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter vasárnap megerősítette, hogy a büntetőjogi felelősségről szóló új törvényjavaslatot május végén megvitatja a kormány, és a parlament a nyár végén szavazhat róla.

A módosítás azt a jogi hiányt orvosolná, amely a jelenlegi jogszabály alapján lehetőséget teremt arra, hogy a szándékos kábítószer-fogyasztást elfogadja a beszámíthatatlanság okaként. A franciaországi zsidó közösség több képviselője is azt

javasolta, hogy az új törvényt Sarah Halimiről nevezzék el.

Korábban az igazságszolgáltatás és az emberi életek értéke kapcsán összehasonlítottuk a Derek Chauvin és a Sarah Halimi perekben született ítéleteket, melyek homlokegyenest eltérően értékelik az emberi életet.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!