(18+) Elképesztő videó: 50 méter magasan mentett meg három rendőr egy öngyilkosságra készülő nőt Budapesten
(18+) Elképesztő videó: 50 méter magasan mentett meg három rendőr egy öngyilkosságra készülő nőt Budapesten

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 04. 18.
Néhány nappal ezelőtt egy nő próbált meg magánéleti gondjai miatt öngyilkosságot elkövetni, ezért úgy döntött, hogy 50 méteres magasságból leugrik.

A nő férje hívta a rendőröket, amikor hazaért, és öngyilkossági kísérletekre utaló nyomokat talált a lakásban, de a feleségét nem találta.

A helyszínre kiérkező Tóth Martin és Bécsi Zoltán főtörzsőrmester megtalálta a nőt, aki egy rácson állt, kívülről még kapaszkodott, de ugrani készült a 14. emeletről.

A rendőrök a kapaszkodó nő csuklóit megfogták, így sikerült megtartaniuk, de segítséget már nem tudtak hívni, mert a nő kapálózott, hogy engedjék el, és próbált mindent megtenni azért, hogy véget vethessen az életének.

Tartottuk, ahogy tudtuk, én fejjel támasztottam ki magamat a korláthoz, a homlokomba szépen bele is vájódott a vastraverz, akkor mondjuk ez éppen sokadlagos probléma volt. Nagyobb gondot jelentett a patthelyzet: rádiózni fizikálisan nem tudtunk, mivel minden kezünk végig foglalt volt, behúzni a keresztvasak miatt szintén képtelenség volt”

– mondta Tóth Martin főtörzsőrmester.

A szemben lévő ház lakói az ablakból látták, ahogy a rendőrök igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a nő életben maradjon.

A helyszínre érkezett időközben Poór Tibor főtörzsőrmester is, aki egy emelettel lejjebb kinyitotta az ablakot, majd elkiáltotta magát, hogy „fogom”, így a kollégái elengedték a nő kezeit, Poór pedig gyorsan berántotta a nőt a folyosóra.

Az öngyilkosságra készülő nő a rendőröknek köszönhetően életben maradt. A saját magának okozott sérülései miatt kórházba szállították, majd átkerült a pszichiátriára.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

(Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!