Egy lépés előre, kettő hátra
Egy lépés előre, kettő hátra
2007. 09. 12.
Napjainkban is komoly kiigazításra kerül sor, hasonlóan az ön nevével
fémjelzett „csomaghoz”, mégis most úgy tűnik, nagyobb a társadalom részéről az
elégedetlenség. Mivel magyarázza ezt?– Nem hasonlíthatóak össze a tizenkét évvel ezelőtti stabilizációs csomag és
a mostani reformtörekvések. Akkor kevés volt a reformelem, a kiigazítás fő célja
a költségvetés kiigazítása és az ország nemzetközi versenyképességének a
helyreállítása volt. A reform az után következett volna, de ezt az akkori
kormány már nem vállalta. Most azonban többről van szó. A kormány többféle
reformot is szándékozik végrehajtani. Ennek néhány lépése már megvalósult, de
jótékony hatásait csak akkor tudjuk érezni, ha a hátralevők is megvalósulnak. A
levesnek is akkor van jó íze, ha minden szükséges elemét beletesszük.