1700 évvel ezelőtt történt a „konstantini fordulat”
1700 évvel ezelőtt történt a „konstantini fordulat”
2013. 11. 08.
Rómában a Colosseumban megrendezett nagyszabású kiállítással emlékeztek meg Nagy Konstantin életpályájáról abból az alkalomból, hogy ezerhétszáz esztendeje, i. sz. 313-ban adta ki nevezetes milánói rendeletét, amely történelmi mérföldkőnek bizonyult. Ezzel kezdődött meg ugyanis az állam és egyház összefonódása, amely hosszú évszázadok óta egészen napjainkig tartóan egyik meghatározó eleme és egyben súlyos tehertétele az európai történelemnek. Nagy Konstantin egy sajátos uralkodótípus első képviselője, amely, bár kereszténynek hirdeti magát, cselekedeteivel, életvezetésével cáfolja azt, ugyanakkor alapvető beleszólást követel magának különböző egyházi kérdések eldöntésébe, sőt még annak meghatározásába is, hogy kik az igazi keresztények. Öröksége máig hat Európában.