"Újraalapították a zsidó nép ősi otthonát"
Orbán is megemlékezett a Sanremói Egyezményről
"Újraalapították a zsidó nép ősi otthonát"

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 04. 30.
Az Izrael Állam jogi alapjait megteremtő Sanremoi Egyezmény 100. évfordulója alkalmából a European Coalition for Israel ünnepi megemlékezést szervezett. Az aktuális világjárvány és utazási tilalom miatt online megemlékezésre került sor. A teljesség igénye nélkül szemezgetünk a műsor beszédeiből.

Az online ünnepség műsorvezetője Chris Mitchell, a CBN új közel-keleti irodájának a vezetője volt.

Az eredeti helyszín Sanremo lett volna, így Alberto Biancheri polgármester köszöntötte a résztvevőket és a nézőket. Beszédében megemlítette, hogy a mostani ünnepség előzménye az volt, amikor szintén az ECI szervezésében már volt egy nagy jelentőségű emlékkongresszus a 90. évforduló alkalmából, amely először hívta fel a közvélemény figyelmét a teljesen feledésbe merült Sanremoi Egyezmény létezésére.

A brit nemzeti tárgyalóküldöttség tagjaként lord George Curzon akkori külügyminiszer már 1920-ban úgy illette az Egyezményt, hogy Izrael ’Magna Cartája’.

A tragikus Éviani Konferenciával feledésbe merült Egyezményt Howard Brief és Jacques Gauthier fedezték fel újra egymástól függetlenül a brit katonai levéltár archívumában. Howard Brief számára ekkor vált világossá, hogy nem az 1948-as 181. számú ENSZ határozat, azaz az ún. Felosztási Terv alapozta meg Izrael Állam újraszületését. Jacques Gauthier a témáról írt, mindenre kiterjedő és igen vaskos doktori disszertációjában nyilvánosan megvédte a Sanremoi Egyezmény változatlanul fennálló hatályát.

Dore Gold (Izrael volt ENSZ nagykövete), a Jeruzsálemi Külkapcsolati Központ igazgatója hangsúlyozta, hogy az Egyezmény a nemzetközi jog részét képezi. Kiemelte az Egyezmény azon pontját, amely Palesztinát eleve a zsidó nép otthonaként és leendő államaként határozta meg, 21 akkori arab állammal szemben. Gold kiemelte azt is, hogy Trump elnökké választása kezdte el javítani az Izrael nemzetközi jogi helyzetével kapcsolatos elfogadást. Gold kijelentette, hogy az elmúlt 100 évből a Sanremoi Egyezmény aláírásának volt a legtisztább napja Izrael jogi helyzetének, melynek lényege az Izrael államiságának helyreállítását kimondó határozat.

Danny Danon, Izrael jelenlegi ENSZ nagykövete hangsúlyozta, hogy a nemzetek 100 éve elfogadták Izrael állam megalapítását.

Tomas Sandell, az ECI alapító igazgatója és a rendezvény főszervezője felemlegette, hogy néhány éve az egész világon még csak alig néhány akadémikus tudott a Sanremoi Egyezmény létezéséről.

Dore Gold később ezért azt mondta, hogy az Egyezményt az ENSZ előtt is ismertté kell tenni, mert alig tud róla valaki a nemzetközi közösségben.

Tomas Sandell véleménye szerint ezért az Egyezmény a fő eszköz a BTSZ (Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók) (angolul BDS) mozgalom érvei ellen, hiszen Izrael államalapítási joga Sanremoban adatott. Sandell kitért arra, hogy az ECI az egyik fő küldetéseként végezte az egyezményről történő híradást a világ nemzetei között. 10 éve Japánba látogatva a szigetország kormánya nem is tudott az Egyezmény létezéséről, holott az egyik aláírói voltak 1920-ban! Ezt követően, amikor megtalálták a saját levéltárukban, külön emlékülést rendeztek ennek megünneplésére.

 

Dore Gold kitért arra, hogy Izraelt hármas jogok kötik Izraelhez: bibliai, történelmi és nemzetközi jogok. Ezek a jogok vitathatatlanok.

Tomas Sandell a Sanremoi Egyezmény nemzetközi megismertetéséért végzett immár évtizedes diplomáciai küldetés eredményének tudja be azt, hogy a világ vezetői igazából most ismerik fel a Sanremoi Egyezmény valódi nemzetközi jelentőségét.

A műsorban Chris Mitchell több nemzetközi vezető ünnepi üdvözletéből és méltatásából idézett Sanremo centenáriuma kapcsán. Köztük Reuven Rivlin, Izrael elnöke, Miloš Zeman, Csehország elnöke, Giuseppe Conte, Olaszország miniszterelnöke, Scott Morrison, Ausztrália miniszterelnöke.

Mike Pompeo, az USA külügyminisztere hivatalos üzenetében kijelentette, hogy „Izrael Ábrahám, Izsák, Jákob, Dávid király, Salamon király és Jézus földje”. Levelében kiemelte, hogy jelenleg még az USA az egyetlen a világon, aki hivatalosan elfogadja a Sanremoi Egyezmény érvényességét.

Dror Ejdár, Izrael olaszországi nagykövete a műsor előtt ellátogatott Sanremoba, hogy tiszteletét tegye a város előtt. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Izrael látható ellenségei az egész emberiséget veszélyeztetik – jobban, mint a jelenlegi világjárvány.

Ejdár beszéde alatt az alul futó bannerekben számos politikai vezető üdvözlete volt olvasható: Dominic Raab, Stephen J. Harper, Tony Blair

Juha Sipilä, Finnország előző miniszterelnöke azt írta, hogy a Sanremoi Határozat alapvető dokumentum, amely kikövezte az utat a zsidó nép számára egy nemzeti otthon újraalapításához az ősi földön.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a következő szavakkal üdvözölte a Sanremoi Egyezményt: „A száz évvel ezelőtt Sanremoban elfogadott határozat alapította újra a zsidó nép ősi otthonát”.

Tomas Sandell felhívta a figyelmet, hogy ez a rendezvény csak a kezdete az idei centenáriumi évnek. Amint lehetővé válik, Sanremoban is összegyűlnek ünnepelni, egyben a járványban sokat szenvedett olasz nép iránti szolidaritásukat személyesen is kifejezendő.

Benjámin Netanjáhú, Izrael miniszterelnöke mondta a záróbeszédet. Szerinte Sanremo centenáriuma a cionizmus ünnepe, hiszen az Egyezmény elismerte Izraelnek az önálló államisághoz való jogát, hiszen földje a zsidóság ősi otthona, melyhez a zsidóság több millió szállal kapcsolódik. Három hónapja Trump – az Egyezménnyel összhangban – elismerte Izraelnek a Júdeához és Szamáriához való jogát. Végül köszönetet mondott a Sanremoi E gyezmény felfedezéséért és hogy ezzel a centenáriummal hozzájárultak Izrael jövőjének a biztosításához.

A közvetítés Izrael nemzeti himnuszával, a haTikvával zárult, a függetlenség kikiáltásának hősi napjait felelevenítő korabeli felvételekkel.

Végezetül egy személyes vélemény a fenti beszámoló összeállítójaként. Meggyőződésem, hogy a mostani centenárium nyomán a Sanremoi Egyezmény általános megismertetése az ENSZ őszi Közgyűlésén a 160 tagállammal gyökeresen meg fogja változtatni Izrael nemzetközi elfogadottságát, amely pedig egy sokkal pozitívabb korszakot nyithat a Közel-Kelet egésze számára.

Az egy órás műsor felvételről megtekinthető a YouTube-on az alábbi linken:

(A szerző European Coalition for Israel magyarországi munkatársa)

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő akciósan a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!