Győrfi Pál albumot csinálna a róla készült mémekből
Győrfi Pál albumot csinálna a róla készült mémekből

OMSZ

2020. 05. 22.
Tele van az internet a róla készült „maradjotthon” mémekkel, a Mentőszolgálat kommunikációs vezetője pillanatok alatt az ország leismertebb arca lett. Győrfi Pállal a Hetek nyomtatott hetilapja készített interjút.

„Éppen ma reggel nézegettem egy képet, előkerült valahonnan az első munkáltatói papírom 1983-ból. 2300 forint volt a fizetésem és emlékszem, akkor mi 350 órát is dolgoztunk egy hónapban” – emlékezett vissza a Heteknek adott interjújában a kezdetekre Győrfi Pál, aki beszélt arról is, hogy sokszor fáradt már el a munkájába, ugyanakkor pár nap kihagyás után már nagyon hiányzott neki a munka, és ez mindig új lendületet adott.

Az utóbbi hetekben az ország egyik legismertebb arcává vált, és ez nem csupán a kormányzati tájékoztató kampánynak köszönhető, hanem az internet népe által indított mémáradatnak is, ami ebből elindult. Ezzel kapcsolatban a Mentőszolgálat szóvivője elmondta: nem volt erre felkészülve, az első mémeknél meg is ijedt, hogy egy ilyen komoly dologból mennyire lehet viccet csinálni.

„Vannak családok, akik elvesztették a hozzátartozójukat, és el kellett gondolkodnom azon, hogy hol van az arany középút, hol van létjogosultsága a humornak. Aztán arra gondoltam, hogy abból akár erőt is lehet meríteni, ha van pár másodpercünk, amíg mosolygunk. Az a tervem, hogy ezekből a mémekből egy albumot készítek, hogy a gyermekeimnek megmutathassam majd idősebb korukban.” – mondta.

Az interjú kitér a fiával készített TikTok-videókra is. Ezzel kapcsolatban Győrfi elárulta, az első videóba még könnyen bele is ment, a másodikhoz, amelyben csecsemőtestre photoshopolva énekel egy átköltött slágert, már kellett a bátorság.

„Először majdnem hanyatt estem. Azért egy komoly szerepben vagyok, ahol nem lehet bármit megtenni. De Dani azt mondta, hogy higgyem el, hogy ez figyelemfelkető tartalom lesz és bízzak benne, hogy a videó egészében nagyon vállalható. Bíztam benne, ezért azt mondtam, hogy rendben, csináljuk.” – tette hozzá a szóvivő.

Az interjú teljes terjedelmében a Hetek pénteken megjelenő lapszámában olvasható.

Link: http://www.hetek.hu/belfold/202005/albumot_keszitek_majd_a_memekbol

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Vegye meg az aktuális lapszámot a digitalstand.hu/hetek oldalon, vagy fizessen elő akciósan a nyomtatott hetilapra vagy a digitális formátumra a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!