Magyarország Európa Tanács melletti Állandó Képviseletének első beosztott diplomatája, Major Csanád megosztott információi szerint a hétfő reggel észlelt rongálás már a második eset, ugyanis Petőfi Sándornak a róla elnevezett strasbourgi téren álló emlékművét péntekre virradóan is megtámadták.
Az érték állandó! Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is adunk, amivel a friss újság mellett a teljes archívum is elérhető! Részletek: https://www.hetek.hu/elofizetes
Petőfi Sándor nevét, valamint az ismertető feliratokat részben levésték, a költőt ábrázoló bronzplakettet lefeszegették és ellopták. Vélhetően kalapáccsal több helyen kárt tettek a bronzplakettet tartó oszlopon, amit festékkel összekentek és összefirkáltak, valamint - a nyomok alapján - megpróbáltak kidönteni. A tettes vagy tettesek kiléte és indítéka ismeretlen - tájékoztatott.
A diplomáciai képviselet a közösségi oldalán megdöbbenésének adott hangot és elítélte az esetet. Emlékeztettek: az emlékmű Petőfi Sándor előtt tiszteleg, aki személyében a magyar szabadság, a nemzeti függetlenség és az európai demokratikus értékek egyik legfontosabb jelképe. A Strasbourgban felállított alkotás nemcsak a magyar közösség számára bír kiemelt jelentőséggel, hanem a magyar-francia kulturális kapcsolatok és az európai szellemi örökség szimbóluma is - hívták fel a figyelmet. A szükséges jogi lépéseket megtették az illetékes hatóságokkal együttműködve - tájékoztattak.
Kedd este a képviselet ismét közölte, hogy
sajnálatos módon újabb rongálás történt a strasbourgi Petőfi-emlékhelynél.
A Strasbourg városa és az 1956-os helyi magyar közösség által 2004-ben felállított emlékmű nem csupán a magyar szabadságeszmény jelképe, hanem a nemzeti emlékezet és összetartozás szimbóluma is - hívták fel a figyelmet. A képviselőcsoport végezetül reményét fejezte ki, hogy helyreállítását követően a Petőfi-szobor továbbra is méltó módon hirdetheti a magyar szabadság és nemzeti összetartozás értékeit Strasbourgban.
(MTI / Hetek)
hetilap